Utánanéztünk, mit kell tudnia egy külföldi állampolgárnak, ha Magyarország teljes jogú polgára szeretne lenni, és elképedve vettük tudomásul, mostani tudásunkkal a legtöbbünknek esélye sem lenne.  

Bár az érzést, hogy hova tartozunk, nem ez határozza meg, mégis jogos elvárás: ha az ember egy ország teljes jogú állampolgára szeretne lenni, legalább minimális tudással rendelkezzen annak múltjáról, jelenéről, működésének alapelveiről és nem utolsó sorban eszméiről, értékeiről, melyek az ott élők mindennapjait meghatározzák és vezérlik. Valójában helytállóbb lenne, mégis utópisztikus gondolat, hogy mindezt gyakorlatban, különböző „próbákon” keresztül kérjék számon, így marad a szóbeli és írásbeli vizsga lehetősége, na meg a jó öreg magolás.

Régebben, még nagyon régen az általános iskolai nyolcadikos tankönyvek majdnem teljes egészében lefedték a vizsga anyagát – tudom meg a kormányhivatal telefonszámán bejelentkező kedves hölgytől. Bár ő nem látja, meglepetten nézek: a mostani tételsort nézve ez hihetetlennek tűnik.

Arra, hogy lehet-e tudni, miért nehezítettek ennyit rajta, nem tud válaszolni. A honlapjukon feltüntetett könyv (Ugróczky Mária: Alkotmányos alapismeretek) a tananyag. A zöld kis könyvecske minden fejezetének végén ellenőrző kérdések vannak, ez direkt erre a célra készült, ebből lehet tanulni, ha valaki vizsgát akar tenni – tudom meg tőle. A könyv 1480 forint, de némi ráfizetéssel már akár konzultációt is kérhetünk, ahol segítenek.

Mit kell tudni?

Próbára tenném magam, de a témákat nézve már az elején elbukom. A teljesség igénye nélkül: 

- Az Alkotmány fogalma, alapvető intézményei. Az Alkotmány általános rendelkezései.

- A magyar nép eredete és vándorlásai

- Az Állami Számvevőszék.

- A közigazgatás fogalma és szervezeti rendszere.

- Ismertesse a magyar állampolgárság fogalmát, alapelveit és a magyar állampolgárság keletkezését!

- A politikai rendszerváltozás: a demokratikus Magyarország megszületése.

Értem és elismerem, hogy mindez fontos, a kisördög mégis ott mosztokál bennem. Vajon a jogot tanult hazánk fiain kívül létezik olyan magyar, aki ezt mind maradéktalanul tudja?

A történelmet tegyük félre, hiszen az valóban tananyag minden kisiskolás számára. De van fogalmad róla, pontosan hogyan működik az Országgyűlés, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék? Tudod, mit csinál egy országgyűlési biztos és milyen kérdésekben lehet népszavazást kezdeményezni? Tudsz beszélni a fegyveres erők és a rendőrség szervezeti felépítéséről? Mert én bevallom őszintén, ha ezeket kell tudnia egy magyar állampolgárnak, akkor nagy bajban vagyok. Ha pedig arra gondolok, hogy ezek az emberek évekig várnak arra, hogy számot adhassanak biflázási tudományukról, ehhez pedig még hozzáveszem, hogy a jogi szöveg gyakran még a magyart anyanyelvükként beszélőknek is magas, akkor végleg kiül az arcomra az értetlenség. Talán aki átélte, az többet mondhat erről.

Brigi Szerbiában született, de magyarnak vallja magát. Nem volt még 18 éves, mikor ideköltöztek, így a törvények szerint mentesült a tortúra alól, ám szüleinek vizsgáznia kellett.

„Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, kis híján vért izzadtak azzal, hogy valahogy megpróbálják magukévá tenni az Állampolgársági ismeretek tankönyv anyagát. Munka előtt, munka után, evés közben, tévénézés helyett az Alkotmánybíróság működéséről, az ombudsmanok tevékenységéről olvasgattak és csendes vasárnap délutánokon egymás tudását tesztelgették. Külső szemlélőként elég mókásnak tartottam a dolgot, de magyarként, nyolcévnyi itt tartózkodás, ezernyi papírbeadást és idegeskedést követően ez akkor nagyon is fontos volt nekik, nekünk. A vizsga napjára kikészült idegekkel és izzadó tenyérrel álltak a bizottság elé, és minden lelkierejüket és tudásukat összekaparva számoltak be a magyar igazságszolgáltatásról és a helyi önkormányzatok működéséről, természetesen saját stílusban, ahogy eszükbe jutott. Pár hónap múlva állampolgárok lettünk és nem tudni, hogy a megkönnyebbüléstől, vagy a mélyen bennünk szunnyadó magyarság érzésétől, de könnyek között tettünk állampolgársági esküt. Hogy megérti-e ezt egy olyan ember, aki nem élte át, nem tudom, de egy biztos: Szerbiában és Magyarországon is keményen harcolnunk kellett azért, hogy elismerjék és elfogadják magyarságunkat.” 

A tételsor hosszú, de ami még fontosabb, nehéz is. Mindegy, a szívünkben mi lakozik, mindezt magunkévá kell tenni, erre pedig nincs más mód, mint a végtelen biflázás. Nagy ár? Nem. Tény, hogy kell valami, amivel mérhető igyekezetünk. Én mégis kíváncsi lennék egy felmérésre, ami azt firtatja, az ideszületett magyar állampolgárok közül ki mennyit tud az ország múltjáról és jelenlegi működéséről.

fotó: deviantart

Van véleményed? Érdekel egy téma, amiről még nem volt itt szó? El akarod mondani? Csatlakozz Facebook oldalunkhoz és mesélj, kérdezz!