Alsónemű bőrből és szilikonból

2008. 03. 25.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az ókori kultúrából ismert legősibb, vászonból készült ruhadarab az ágyékkötő, amelyet férfiak viseltek. A lazán leomló, övre rögzített, lábak között áthúzott ágyékkötőt már Tutankhamon – az ókori Egyiptom egyik leghíresebb uralkodója – , is hordta, akinek arany halotti maszkját minden bizonnyal sokan felismerik. De a bőrből készült bugyi viselet már akkoriban elterjedt volt a nők körében is.

Később – a középkorban –, az ágyékkötőt leváltotta a laza nadrág, majd a reneszánsz meghozta a fűzőket, abroncsokat, és az alsószoknyákat.

A 18. század és az ipari forradalom nagy találmánya, a szövőgép lehetővé tette a pamutszövetből készült alsóneműk ipari mennyiségű gyártását. Ezek már többféle színben készültek, amelyeket boltban árulva mindenki számára elérhetővé lettek.

A lány – és fiúbugyik – 1914-ig hosszúak voltak. A nőknek térdig érő, a lábuk között nyitott ruhadarabokat készítettek – praktikus okok miatt –, alsószoknyából pedig mindig többet is viseltek egymás felett, amelynek számát a társadalmi helyzet határozta meg. Az alsószoknyákkal való játszadozás a kacérság egyfajta kifejezésmódja volt.

A 19. század egyetemes fehérneműje a kezeslábas lett, amelyet férfiak, nők és gyerekek egyaránt hordtak, ekkor hódított a puritánság.

A 20. században azonban egyre inkább divattá vált a női idomok fokról fokra való kivillantatása. A második világháború környékén a nők vállát tömés díszítette, szoknyájuk a térd alá ért és a kombiné, valamint az alsószoknya mindig idomult ennek a hosszához. Mivel ekkoriban kezdtek a lányok lassan nadrágot húzni, elkerülhetetlenné vált a csípőszorítós alsónadrág megjelenése, amely fényes szaténból készült.

A nagy áttörést azonban az 1970-es évek hozták. Ekkor ugyanis megállíthatatlanul indult hódító útjára a szexi fekete, pamut, csipkés tanga, valamint a francia, és a spagettipántos bugyi. A korszak slágere mind e mellett a body lett, egy bebújós női fehérnemű, amely szűk, blúzszerűen szabott felsőrészből és egy bugyiból áll, amelynek záródása a két láb között kapoccsal vagy gombbal történik.

Manapság a push up – vagyis a nyomd fel – elv szerint készülnek a legtöbb fajtájú bugyik.

Azoknak a nőknek, akik nagyobb hátsót szeretnének, készülnek már kipárnázott fenekű alsóneműk. A hasonló elven készített, szilikonnal bélelt bugyik a lapos popsit kerekebbé varázsolják, és akár öt centivel is megemelhetik.

Minden bizonnyal sokakban felmerült a kérdés, hogy idén nyáron mi lesz a trend. Nos – mint mindenben –, az idei tavaszi és nyári fehérnemű kollekcióban is a pink szín fog dübörögni.

Kapcsolódó anyagok:

$$100$$

$$106$$ 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top