Anya-Nő-Munkavállaló

2009. 10. 16.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Nőként számtalan szerepkörben kell megfelelnünk életünk során, kihívást jelenthet mindenhol helyt állni. Ezerféle elvárás van a fejünkben, amit magunk felé támasztunk, hiszen szeretnénk jók lenni minden területen. Akkor kezd nehéz lenni, amikor anyák leszünk, hiszen meghatározó szerep az életünkben és sok-sok feladattal és lemondással jár. Átmenetileg háttérbe szorul a többi énünk, a többi szerepünk, minden energiánkkal azon vagyunk, hogy tápláljuk, gondozzuk méhünk gyümölcsét.

Rendben is van ez így, amennyiben idővel elindulunk a visszarendeződés útján, és a többi szerepünket is visszakapjuk, majd tudunk közöttük egyensúlyt tartani. Meg kell fogalmazni célként ezt, különben könnyen elsodor bennünket az itthonlét, vagy akár a karrierépítés.

Amikor felnézünk, hogy hazaért a férjünk a munkából, hanyagul összekapott lófarokkal, kitérdelt szabadidőnadrágban, lebüfizett pólóban fogadjuk, jusson eszünkbe, hogy talán szívesen látná, ha ismét formában volnánk, szívesen beszélne másról, mint a játszótéri élményekről.

Beszűkült "gyerekcentrikus" érdeklődési körünkből ki kell tekintenünk, hiszen felnőtt emberek vagyunk. Olvassunk, nyissunk, menjünk társaságba, éljünk újra a hobbinknak! És ne felejtsünk el nők lenni, nőként megjelenni, viselkedni!

Szépüljünk, figyeljünk oda magunkra. Amikor az ember otthon van akkor is folyamatosan, ki kell cserélni az otthoni ruhatárat. Ne az elnyűtt ruhákban töltsük el az időt, hanem érdemes úgy öltözni, ahogy jól érezzük magunkat, hiszen egész nap otthon vagyunk, fontos, hogy érezzük, csinosak és szépek vagyunk. Mossunk hajat, icipicit sminkeljünk akkor is, amikor nem készülünk sehová, csupán a párunkat várjuk haza.

Amikor a nő visszatér a munkahelyére, újabb feladatok sorakoznak be a meglévők mellé, már nem a beszűkültség a probléma, hanem épp ellenkezőleg, annyira sokfelé kell koncentrálni, annyi helyen kell helyt állni, hogy erre csak a nők képesek. Az ideális természetesen az lenne, ha az anyukák részmunkaidőben dolgoznának, így jutna idő minden szegmensre. Ám ez egyelőre keveseknek adatik meg. Addig is, igyekezzünk ne megfeledkezni egyik szerepünkről sem, hiszen így teljes az életünk!

Kapcsolódó anyagok:

$$255$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top