Nem sokáig tartott a kapcsolat, mivel a kisebbik fiú neheztelt a bátyjára, ami azóta sem múlt el. Az én kapcsolatom úgy kezdődött az idősebbik fiúval, hogy Zsú nagyon sokat volt nálunk, és ha a fiú nem találta otthon, hozzánk jött érte. Egy alkalommal közöltem, hogy nincs itt a barátnőm, már elment haza. Mire János azt mondta, hogy engem keres, nem a Zsuzsit. Elhívott autós moziba, ahova el is mentem vele. Aztán kezdtünk összejönni, szerelem lett a dologból.

Mivel a gyermekkorom sem volt fenékig tejföl a beteges anyám miatt, aki állandóan a kórházban volt 9 éves korom óta, azóta én láttam el az otthoni teendőket, és két kisebb testvéremet, megtanultam főzni stb. Három hónap járás után, hozzámentem Janihoz 1990. decemberében. Eleinte minden rendben volt, a férjem mellettem állt, aztán 1991. májusában kiderült, hogy babát várunk. Felfordult az életem teljesen. Terhesen mentem szakmunkásvizsgázni, ami jó eredménnyel sikerült is, de a terhességem nagyon nehéz volt. Állandóan becsípődött a derekam, amit injekciózással vészeltem át, anélkül meg sem tudtam volna mozdulni, majd 34hetes terhesen kórházba kerültem visszatartás jeligével. Ott kezdődött az igazi kálváriám. Állandó telefonhívások a férjem húgától, anyjától, hogy csak legyen meg a baba, ha kislány lesz, haza se menjek, ha fiú, akkor meg nem sűrűn fogom tapogatni, mert el veszik tőlem.

1991. novemberében megszületett a kisfiam. Nem tudtam, hogy örüljek-e vagy sírjak, hittem is meg nem is, amivel "fenyegettek". Beváltották, nem foghattam, nem szoptathattam, etették pirított lisztet leöntött kamillateával, meg tápszerrel, de a mellemre nem tehettem, pedig rengeteg tejem volt – úgy éreztem, belehalok. 54 kg voltam szülés után, egyszer csak azt vettem észre, hogy 38 kg vagyok a 170 cm magasságomhoz.

Döntöttem! 6 hónapos volt a fiam, amikor megszöktem otthonról a szüleimhez, „elraboltam” a saját gyerekemet! A férjem utánunk jött és kérlelt, hogy menjek vissza, de én közöltem vele, hogy oda soha! Keressen albérletet és megleszünk mi hárman. Úgy is volt, elköltöztünk, végre anya lehettem, de mind ez a boldogság 3 hónapig tartott, amíg az anyósom meg nem jelent, és elvitte a gyerekemet „nyaralni”. Vitte a pénzünket is, amit persze nem láttunk viszont soha, nálunk meg mentek a veszekedések, majd a verés is hozzá társult, ha tiltakozni mertem az ellen, hogy el vigyék a kisfiamat nyaralni.

A férjem őrlődött kettőnk közt, aztán inni, játékgépezni kezdett, és már nem csak a kisfiam nem volt otthon, hanem a férjem sem, ha haza is jött ittas volt, vert és nagy késsel kergetett, volt,hogy meg is erőszakolt, szerinte ez jár neki jeligével. Én magányosan ismét 38 kilósan magamba roskadva, depressziósan álltam otthon 18 évesen, mivel más megoldást nem találtam, és már nyugtatókon éltem. Ismét megszöktem, haza a szülőkhöz és elkezdtem szórakozni járni, meg ismerkedtem Lacival, aki azóta már a férjem: 16éve vagyunk együtt.

Aztán megint következtek a szomorú és gyötrelmes időszakok, bíróságról bíróságra jártam, de a gyerekemet elvette tőlem a volt anyósom. Már elváltam Janitól, már új életem volt, már vártam a következő babámat Lacival. A volt férjem még mindig zaklatott, hogy menjek „haza”, én odatartozok, és a hasamban lévő babát is elvállalja, csak menjek. Laci mellettem állt, és védett, óvott, ahogy csak tudott, és lassan megszűntek a zaklatások is a volt férjem részéről. Aztán azóta is a volt anyósom neveli a fiamat, aki azóta már 17 éves lesz novemberben. Jó a kapcsolatunk a fiammal, mert szerencsére nem hazudtak neki, nem tart hibásnak, és tudja mi az igazság, de ez nem pótolja sem a fiamat, sem neki az édesanyját.

A bíróságon azóta is jártam párszor a volt anyósom által gyerektartás ügyben, ha kevesebb volt a fizetésem, akkor ő is kevesebbet kapott, legutóbb 200 forint miatt citált be, a bíróságon ki is nevették. Sokszor betelefonált a munkahelyemre is, hogy mondják már meg neki, hogy valóban ennyi-e a fizetésem, és ha kapok valami külön juttatást, abból is kér. Ezt heti szinten művelte, majd emiatt elbocsátottak, jött a következő munkahelyem, oda ismeretséggel kerültem be. Szólt az igazgató, hogy a volt anyósom zaklatja a bérszámfejtőket ezzel és ezzel, és a vezérigazgatónk érdeklődött utánam, hogy milyen munkaerő vagyok, mert ha nem hagyja abba a volt anyós ezt, akkor akármilyen jól dolgozom is, kénytelenek lesznek megválni tőlem.

Akkor felhívtam, és nagyon beolvastam neki, annyira ideges voltam, hogy már azt sem tudom, mit mondtam neki, csak arra emlékszem, hogy a telefonom landolt a falon. De biztosan hatásos volt, mert azóta nem zaklat.

Hát ez az én kálváriám, biztosan vannak mások is akiknek még rosszabb volt. Azért írtam le mind ezt, mert ilyen is van sajnos, és részese voltam.

Ildikó

(Illusztráció: részletek Hieronymus Bosch Pokol című alkotásából)

Folytatás: 

$$870$$

$$2841$$