Szereplői harmincas-negyvenes éveikben járó nők és férfiak, kilenc nárcisztikus ember, akik kapaszkodókat keresnek egymásban, a munkájukban, a művészetben vagy a pénzben. Győző, az étterem tulajdonosa gyűjti maga köré őket, munkaadóként, barátként, feleségként, szeretőként vagy vendégként, kit mire talál alkalmasnak. Lassan lesz csak számára nyilvánvaló, hogy a viszonyrendszerben, melyben magának szánja a főszerepet, mások szemében ő a mellékszereplő. A sebész Kálmán, és felesége, az ügyvéd Alma közé látszólag Delfin, az operaénekesnő furakodott be, akinél mindegyik férfi kiköt ideig-óráig, hogy megvethesse aztán őt ezért. Noha neki még szíve is van – bár úgy tesz, mintha nem volna –, és ez alatt a szív alatt hordja Győző vagy Kálmán gyermekét.

A White Box akvárium, a törzsvendégek életének villódzó tere, mely magába vonzza a kintet, a nagyobb összefüggések hálózatát, így lesz az Asztalizene vér nélküli korképe a magyar új középréteg világának.

Térey János Asztalizene című drámája kapta az Aegon Művészeti Díjat. A színmű a könyvfesztiválra jelent meg a Magvető gondozásában, borítóján Kovalik Balázs remek fotójával. Az éttermi kulisszában játszódó darab – ahogy a szerző mondja –, fanyar mű, nem akar vigaszt nyújtani. Tegyük hozzá viszont, hogy annál több örömet okoz, akárcsak a darabból készült előadás a Radnóti Színházban.