Minden kisfiú számára mérföldkő a pillanat, amikor először simítja végig alig pelyhedző állacskáját, majd diadalittasan, ahogy cinkos félmosollyal tükörképének kacsint, alig hallhatóan két szó hagyja el a száját: férfi vagyok!
Kellemes emlékeket idéz e téma. Kedves ismerősöm, volt általános iskolai osztálytársam jut eszembe, aki ma már ugyan sikeres PR-szakember, de annak idején kis közösségünk legkirívóbb tagja volt. Természetesen ennek egyedül ő nem örült, mindig eltűnni szeretett volna, de ez nehezen ment. Feltűnően magas, nyúlánk srácot kell elképzelni, hirtelen megnőtt kezeit mindig idétlenül lóbálta maga mellett, vékony, szemüveges, ja, és igen, az is ő volt, akire először ragasztottuk a Magnum gúnynevet – tán mondanom sem kell, nem a jégkrém miatt…
Így van ez, nem könnyű dolog (ez sem). Eleinte jön a szégyenérzet: „jaj, hogy nézek ki!?” Aztán a büszkeség: „borotválkozom, mint apa!” Majd ahogy az évek számának növekedtével a havi egyszeri alkalomból heti sűrűség lesz, abból pedig napi, úgy kezd mindinkább terhessé, rutinszerűvé válni a dolog, unalmassá. Férfiember attól pedig ódzkodik. De ha így érzünk mi, a modern kor gyermekei, bárha a legfejlettebb borotválkozási technikák állnak is rendelkezésükre, akkor hogyan érezhettek őseink, a maguk „barbár” módszereivel való próbálkozásaik során?
Az arc szőrtelenítése nem volt mindig olyan természetes, olyan hétköznapi kötelesség, mint manapság. S bár bizonyíthatóan már az ókor óta tettek kísérleteket a borotválkozásra, megfelelő eszköz híján nem terjedt el szélesebb körben. Kezdetben a kagyló héjától egészen a levadászott állatok fogain át mindennel megpróbálkoztak, mígnem rájöttek, hogy a kés, s az ahhoz hasonlatos egyéb éles szerszámok – melyeket addig főként húsvágásra használtak –, a szőrrel is megbirkóznak.
Így indult minden, aztán persze népen- és korszakonként változtak a módszerek, de lényegében eseménytelenül csordogáltak a dolgok egészen az 1800-as évekig. Akkor jelent meg ugyanis az egyenes borotvapenge, amellyel a férfiaknak végre lehetősége nyílt az egyedüli, otthoni szőrtelenítésre. Addig ugyanis minden ilyesfajta feladatot hivatásos borbélyok láttak el, lévén a legtöbb férfi nem tudott megfelelően bánni a veszélyes vágóeszközökkel. A mindennapi borbélylátogatás viszont költséges volt, hát mindenki örömmel fogadta a technika ezirányú fejlődését.
Mindez King Camp Gillette úr nevéhez köthető, aki 1932-es haláláig végig találmánya mindinkábbi tökéletesítésén dolgozott. Munkássága nagyban hozzájárult, hogy eljussunk a mai napig, amikor is a borotvák majd’ végtelen tárháza áll rendelkezésünkre, a titán bevonatú pengéktől kezdve a precíziós zoom-on át a háromsávos körkésekig bezárólag mindenfajta funkcióval, melyek valóban gyerekjátékká teszik a borotválkozás egykor oly’ bonyolult mechanizmusát. Bizony, távol vagyunk már attól az időszaktól, borotvakéseket manapság már csak horrorfilmekben látni, szerencsére… S hogy hova vezet a történet? Aki még így is ódzkodik a borotválkozástól, az választhatja, a férfiak körében ma még ritkaságszámba menő alkalmazást, a végleges szőrtelenítést, amely manapság már nem a durva szálankénti lézeres eltávolítással jár, intenzív pulzáló fénnyel, azaz IPL-el is elvégezhető a művelet. Mely során egy néhány napos kezelés után, orvosok által is garantáltan, örökre búcsút mondhatunk férfi mivoltunk egyik legfőbb jellemzőjének…
képek forrása. Flickr.com
