Ez főleg a kisgyerekes szülőkre igaz, mivel a kicsiknél a fejlődés rohamléptekben halad, nagyon gyorsan képesek dolgokat megtanulni és elsajátítani. Ezek a viadalok gyakran titkosak, a szülők mégis le akarják győzni a másikat, gyermekük által.

A motiválás akkor ér el sikert, ha az nem külső kényszer, hanem belső késztetés. Viszont a kicsi gyerekeknél ez a vetélkedési ösztön nincs meg. A szülők pedig hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a különböző cselekedetek megjelenésének biológiai feltételei vannak, és ez nem minden gyereknél egyszerre alakul ki. Az érési folyamatokat csak mértékkel lehet külsőleg serkenteni. (Sokszor pedig kifejezetten káros ezt tenni!)

Gyakran a szülőknek határozott elképzelésük van, hogy mi lesz a gyermekből: orvos, ügyvéd, esetleg követi a családi tradíciót. Ez egészen ovis kortól meghatározza a gyermek nevelését, ez alapján választanak óvodát és magánórákat. Akkor nincs is baj, ha a szülői elképzelés megegyezik a gyermek választásával, viszont ha csak kényszernek érzi a kicsi, akkor szorongással lesz tele és saját belső motivációja sem alakul ki megfelelőképpen. Ennek következménye lehet, hogy felnőtt korában sem lesz önálló akarata, mindent a szüleitől vár majd, a tőlük átvett gondolatokat építi tovább.

A gyereknek az idő előrehaladtával szabad kezet kell adni, támogatni a választását, hogy azt csinálhasson, amit szeretne. Ha kudarc éri, akkor a saját kárából tanul, nem pedig a szülő kényszerítő erejéből. (Kicsi korban ugyan még szüksége van arra, hogy a  felnőttek elvárásokkal legyenek felé, innen tanulja meg, mit tehet és mit nem, de mértéket kell tartani ebben.) Utána is kell határokat szabni, de ne legyenek azok a határok olyan keskenyek, hogy ne tudjon saját választásával élni a fiatal.

A gyermeket a szülők magatartása is befolyásolja. Azt a példát követi, amit tőlük lát. Ezért, ha az apa szereti munkáját, sokat olvas vagy éppen barkácsolni szeret, a gyerek követni fogja ezt. A túlzott elvárások kárára válhatnak a beilleszkedésnek, nem alakul ki jó kapcsolat a kortársaival. Minden idejét annak szenteli a gyerek, hogy megfeleljen hol a szülőnek, hol a tanárnak, hol pedig saját magának. Felléphet szorongás is, amiben nem elég, hogy a rossz teljesítménytől tart a gyerek, hogy nem tudja teljesíteni, amit elvárnak a szülők tőle, de összeköti azzal is, hogy emiatt a szeretetüket is elvesztheti.

Kialakulhat benne a kudarckerülő magatartás, amikor megpróbálja nehéz helyzeteket elkerülni és olyan feladatokat választani, amelyeket szinte mindenki meg tud csinálni, ezáltal önbizalmát megtartja. Másik lehetőség, ha túl nehéz próbatételek elé állítja magát, melyeket tudja, hogy más sem képes megoldani, tehát nem probléma, ha ő maga is elbukik a megoldás keresése közben. Ha nincs kudarc, akkor nincs szégyenkezés sem. De ezáltal a dicséret is elmarad, és nem fejlődik az önérzete. Nem ritka, hogy az előbb említettnek az ellenkezője történik, mikor a gyermek rosszul teljesít, de ez nem a szorongás eredménye, hanem a dacé. A túlzott elvárások miatt nem hajlandó elnyomni saját vágyait, illetve saját korosztályát háttérbe szorítani, ehelyett a tanulásban marad le. Tehát bosszúból cselekszik így. A szülő ekkor úgy érezheti, hogy elbukott, pedig csupán kompromisszumos helyzetre kellene törekednie. El kell fogadni, hogy a gyereknek vannak önálló vágyai, nem felelhet meg örökké a magas szülői elvárásoknak.

Az a szülő, aki okosan neveli a gyermekét, nem csupán az iskolai teljesítményére alapoz. Nem azt várja el, hogy mindenkinél jobb legyen, hanem azt, hogy saját magához mérve teljesítsen a legjobban. Ha minden igyekezet ellenére az iskolában kudarcot szenved, akkor az otthoni támogató légkör segít neki ezen túllendülni. Meg kell keresni azokat a képességeket amibe jó a gyerek, és abban támogatni. Legyen sikeres akár zenében, sportban, nyelvtanulásban, művészetben, vagy bármi másban az élet területén.

- Torma Tímea -

www.anyuci.hu