Az F&F elhozta New Yorkot a magyar sztároknak (x)

2010. 05. 08.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Elképesztő látványtechnika, színkavalkád, és igazi kozmopolita, New York-i hangulat jellemezte az F&F 2010 Őszi-Téli kollekciójának divatbemutatóját, ami 2010. május 6.-án este került megrendezésre a VAM Design Centerben.
 
Az eseményt hatalmas érdeklődés övezte, nemcsak a divatszakma és a szépségipar krémje, hanem számos híresség is tiszteletét tette a nagyszabású rendezvényen. Debreczeni Zita, Dukai Regina, Zimány Linda, Müller Attila, Vásáry André, Csomor Csilla, Ungár Anikó, Bíró Ica, SP, Brasch Bence, Nóci, Kozsó is elismerően nyilatkozott az eseményről és az új kollekcióról. Többen közülük rendszeres látogatói az F&F divatbemutatóinak, hiszen az angol márka szezonról szezonra látványos, kreatív és nemzetközi szinten is magas színvonalú műsorral örvendezteti meg a magyar közönséget.
A nemzetközi színvonalú, 100 főt mozgató, Angliában megálmodott divatshow-t először Magyarországon mutatták be, és ezután még három másik közép-európai ország szakmai közönsége ismerheti meg. A divatshow témája ezúttal New York volt. A pezsgő város hangulatát egyedülálló látványtechnika és hatalmas kivetítők varázsolták a színpadra. A nagyvárosi stílust tükrözték a kollekció egyes darabjai is, melyek között megtalálhattuk a könnyeden elegáns, a laza hétköznapi, valamint az alkalmi és extrémebb darabokat is. Az F&F idén is arra törekedett, hogy széles közönség számára elérhetővé tegye minőségi kollekcióját.
Mindenki talált az ízlésének megfelelő darabokat a kollekcióban
A sztárok körében idén nagyon népszerűek voltak a fekete-fehér alkalmi ruhák, valamint a különleges fehérnemű kollekció, melynek darabjai nem hiányozhatnak a modern nők gardróbjából. A masnik, fodrok, valamint az egyenes szabású, magasított vállú ruhák kifejezetten nagy elismerést váltottak ki, ugyanúgy, ahogy a kötött ruhák és a kabátok, sálak, kiegészítők. A szakma és a divat iránt érdeklődő sztárok nagyra értékelték a kibővült, változatos és színes férfi kollekciót is.
Zimány Lindának a legjobban az úgynevezett Black kollekció tetszett, melyben főleg az elegáns, alkalmi ruhadarabok kaptak helyet. - A hosszú ruhák, blúzok, western stílusú ruhadarabok között láttam jó néhányat, ami olyan „Lindás” volt. Tényleg nagyon tetszettek – mondta a műsorvezető. - A színes férfikollekciót viszont először meglepőnek találtam, de éppen a szokatlansága és újszerűsége miatt volt nagyon jó.
- El voltam ájulva! Az egész műsor lenyűgöző volt, az óriási kivetítők, és ez a New York koncepció különlegessé tette az eseményt. Nagyon jól összerakott bemutató volt, és a ruhák is nagyon tetszettek – nyilatkozta Debreczeni Zita, aki főleg a fehérnemű kollekcióból nézett ki magának egy-két pikáns darabot.
 
- Én rajongok az F&F márkáért, most is volt egy olyan hosszú, szürke kardigán, amire azonnal lecsapnék – lelkendezett Dukai Regina. – Minden alkalommal eljövök az F&F divatshow-jára, és idén sem csalódtam, hiszen ismét azt kaptam, amire számítottam: egy tökéletesen összerakott műsort nagyon jó ruhákkal.
 
 Dukai Regina
 
Müller Attila, Vásáry André, Kozsó, és Kembe Sorel Arthur a gyönyörű modell lányok megjelenésén kívül elsősorban a férfi kollekcióért lelkesedtek. Főleg az elegáns darabokat, ingeket, zakókat, sálakat és kalapokat részesítették előnyben, és külön örültek annak, hogy idén a férfiruhák is hangsúlyos részét képezték a bemutatónak.
 
 Kozsó
 
- Tetszettek a ruhakombinációk és a ruhák variálhatósága, úgy láttam a konfekcióban individuálisabb vonalat hoznak most, és ez nagyon jó. Öltözködni tanítanak - véleményezte az estet Ungár Anikó.
Csomor Csilla és Keresztes Ildikó fontosnak tartotta azt is kiemelni, hogy a ruhák gyönyörűek, és még az áruk is megfizethető, így még többen megengedhetik majd maguknak, hogy elegánsan és divatosan öltözzenek.
- Az F&F magasra tette a mércét, hiszen ez a divatshow a világ bármely pontján megállná a helyét – nyilatkozta Cserjés Csaba stylist. - Tömör volt, kifejező, stílusos, dinamikus, mozgalmas és elképesztően magas színvonalú.
 Kefír és párja, Nóci és párja
 


Szerző

donna.hu



Scroll to Top