Hosszú éveknek kellett eltelniük ahhoz, hogy kiderüljön, ez a svéd modell csak legenda, csupán néhány elszánt tabudöntögető család él ilyen módon. Az egyetlen igaz pontja a történetnek, hogy a szaunázó népek valóban lazábban kezelik a meztelenség kérdését, mint ahogy azt mi Közép-Európában megszoktuk. A Svédországról kialakult mítosz azonban arra jó volt, hogy felvesse a családi tabuk kérdését: szakemberek, egyetemisták és olvasó-érdeklődő emberek kezdtek el foglalkozni azzal, vajon hogyan is él az „ideális család”, hol húzzák meg határokat az emberek, hol a helye a szexualitásnak a családban, mi tilos, és mi nem? Az első válaszokat inkább az érzelem, mint az értelem szülte, s ennek megfelelően tényítéletek helyett többnyire értékítéleteket fogalmaztak meg: a szex a két szülő magányügye, s kifejezetten káros és erkölcstelen, ha a gyermekek, vagy mások mindarról tudnak, ami a szülők között történik – s még a szocialista rendszer gazdái sem tiltakoztak erre a határozottan kispolgári kinyilatkoztatásra. Aztán fordult a világ, s lassacskán kiderült, hogy ahány ház, annyi szokás, egyes tisztességes magyar családok olyan prűdek, hogy egy viktoriánus erkölcscsősz is csak elismerően csettintene, míg más – szintén tisztességes magyar családok –, életvitele és belső szabályrendszere inkább a svéd mítoszhoz hasonló. S ha csupán elítélni vagy dicsérni akarjuk egyiket vagy másikat, akkor veszekedésen, megvetésen és melldöngetésen kívül másra nem nagyon futja. A talány megfejtéséhez – hol a helye a szexnek a család életében? – az emberek a XX. század szokása szerint a tudományt hívták segítségül. Gyermekpszichológusok írtak könyveket tele arról, mi segít, és mi árt a gyermek személyiségének fejlődésében, szexuál-pszichológusok cikkeztek a házastársi gyöngédség kifejezésének fontosságáról, a társadalomkutatók pedig igyekeztek felmérni az emberek ítéleteit és szokásait. Mai „ideális család” elképzelésünk: a szülők szerelemmel szeretik egymást, gyöngédségüket kifejezik egymásnak, de szexuális vágyaikat csupán egymásnak tartogatják – vagyis éjszakánként magukra zárják az ajtót –, gyermeküket a megfelelő életkorban felvilágosítják, de vigyáznak arra, hogy káros befolyások – szextől és erőszaktól túlfűtött média, meztelenség látványa, durva beszéd stb. –, ne érjék. Mindez tökéletesen hangzik – ám csak félig igaz. Például az a tabu, hogy a gyermekek ne lássák szüleiket szeretkezés közben, manapság teljesen elfogadott tézis. Mégis, az emberiség néhány ezer évig egészen jól el volt úgy is, hogy a gyermekek „felvilágosítása” a leskelődésen, hallgatózáson alapult. Szigorú tabunak számít az is, hogy „csak a megfelelő korban, megfelelő módon” beszélnek a szülők a szexről a gyerek előtt – amiben az a vicces, hogy általában a gyermek addigra már úgyis mindent tud, így legfeljebb azt tanulja meg, hogy a szexről nem illik nyíltan beszélni. Az is elvárás, hogy a szülők legyenek gyengédek egymáshoz, hiszen a gyermek a kedveskedéseket látva nagyobb biztonságban érzi magát, ebből tudja meg, hogy szülei szeretik egymást és őt. Kár, hogy a gyermekek a legapróbb jelzésekből is értenek, és mindig pontosan tudják, szüleik mennyire szeretik egymást, így a biztonságérzetük kialakulásához – egy visszafogott család esetében – elegendő néhány pillantás is, amit a leglátványosabb, de hazug, megjátszott simogatások sem pótolhatnak. Az pedig, hogy mutatkozhatnak-e a szülők meztelenül, nyíltan vitatott kérdés, vannak szakemberek, akik esküsznek rá, hogy ez káros, mások szerint kifejezetten kívánatos... Ám, ha ennyire eldönthetetlen a kérdés, akkor mi értelme van egyáltalán a tanult tabuknak, és hogyan viselkedjünk házastársunkkal, gyermekünkkel? A válasz a tabuk lényegében rejtőzik: a szabályok azért jönnek létre, hogy az egyén és a család minél jobban tudjon környezetéhez alkalmazkodni. Ahogy változik a környezet, a társadalom, úgy módosul az íratlan családi szabályrendszer is, és minden olyan tabu jó, amelyik segíti a szülőket és a gyerekeket, hogy egymásnak nem ártva boldogan, kiegyensúlyozottan éljenek. Vagyis a tabu nem akadály, nem a szabadság gátja, inkább egy mankó, amely segít nekünk eligazodni a világban.