A leggondosabb ellátás, törődés ellenére is előfordul, hogy a gyermeknek időnként rossz a közérzete, néha álmos, néha éhes, máskor szelek bántják, esetleg azért szomorú, mert elejtett, elvesztett egy játékot, nem tudja megszerezni, szeretné, ha édesanyja mellette lenne, stb. A kellemetlen érzések elviselésében komoly segítséget jelent az ujjszopás. Ez az önmegnyugtatási mód segít a csecsemőnek és kisgyermeknek elviselni az életben elkerülhetetlen kisebb-nagyobb kellemetlenségeket.

A különböző gyermekek ujjszopásának módja eltérő. Különbség van a gyermekek között abban is, hogy milyen korra tanulják meg, mikor válik rendszeressé, és abban is, mennyit, milyen intenzíven és milyen idős korukig szopják az ujjukat.

A csecsemő, amikor éhes, de még nem kap enni, amikor álmos és elaludni készül, általában akkor, amikor közérzete nem egészen jó, de nem olyan nagy a baj, hogy sírásba fogjon, ujjszopással nyugtatja meg magát. De gyakran akkor is szopja az ujját, amikor éppen nem bántja semmi, például békés szemlélődés közben.

Ahogy nő, egyre többet használja a kezét. Minél többet játszik, mászkál, fog, annál kevesebbet van a keze a szájában. A második és harmadik életévben a gyerekek már ritkábban szopják az ujjukat, rendszerint csak sérelem, fáradság vagy rossz közérzet esetén.

Ha az ujjszopás nem lépi túl az előbbiekben leírt mértéket, hozzátartozik az egészséges csecsemő, kisgyerek életmegnyilvánulásaihoz. Hozzásegíti a őt ahhoz, hogy kisebb kellemetlenségeket, éhséget, fáradságot, szorongást, könnyebben viseljen el. Ha beteg a kicsi, ha szomorú, ha rossz a közérzete, akkor nyilván többet és tovább szopja az ujját.

Azonban ha a háromnegyed – egyéves csecsemőnek egyetlen foglalkozása az ujjszopás, erre fel kell figyelni. Nem az a baj, hogy az ujját szopja, hanem az, hogy nem érdeklődik egyéb iránt. Ugyanez áll a nagyobb csemetékre is: ha egész nap szopja az ujját, ha nem játszik, nem szaladgál, nem érdeklődik, ez azt mutatja, hogy valami baja van. Nem az ujjszopás következtében, passzív, hanem azért szopja az ujját, mert szomorú, boldogtalan, álmos, fáradt, vagy éppen beteg. Tehát nem az ujjszopás ellen kell küzdenünk, hanem annak az okát kell megkeresni, hogy miért nem vidám, miért nem tevékeny.

Még mindig gyakori, hogy a gyermeknek megtiltják az ujjszopást, rászólnak, „ne szopd az ujjad, vedd ki a szádból”, vagy egyszerűen megfogják a csuklóját, és kihúzzák az ujját a szájából. Az ujjszopás megakadályozása, az ujját szopó gyermek büntetése, fenyegetése, vagy kigúnyolása komolyan nehezíti az életét, megrendítheti biztonságérzetét. A gyermekek számos neurotikus tünetének létrejöttéhez járulhat hozzá az, aki megfosztja őket a megnyugtatásnak ettől a módjától.

Az ujjszopásról nem kell leszoktatni a gyermeket. A tilalom, a büntetés, nem javít, hanem ront a helyzeten, nem könnyíti meg a kisgyerek számára, hogy idővel lemondjon az ujjszopásról, ellenkezőleg, megnehezíti. Ilyenkor sok esetben a kicsi az ujjszopást helyettesítő egyéb megnyugtatási módot talál, melyekről sokkal nehezebb lesz később leszoktatni. A vidám, tevékeny gyerek egyre ritkábban szopja majd az ujját. Iskolás korra rendszerint elhagyja a nappali ujjszopást. Az esti elalvás előtti ujjszopás ezzel szemben még sok esetben évekig is eltarthat.

Bölcsődébe gyakran kerülnek cumira szoktatott gyermekek. Bár a szülők nem jártak el helyesen, amikor a gyermeket cumira szoktatták, nem szabad elfelejtenünk, hogy a cumihoz szoktatott kisgyermek megszokta, hogy ezzel nyugtatja meg magát, és hiányzik neki, ha akadályozzák használatában, elveszik tőle.

Semmiképpen ne nehezítsük meg az átszokás amúgy is nehéz időszakát azzal, hogy cumiját, önmegnyugtatásának megszokott eszközét elvesszük tőle. Különösen elalvás előtt okoz a megszokott megnyugtatási mód hiánya komoly kínt a kisgyermeknek.