Poligámiának két változatát különböztetik meg egymástól a szakemberek, a poliandriát, és a poligíniát. Az előbbi a többférjűséget jelenti, tehát elméletileg ilyen is létezik, ám ez a történelem során meglehetősen ritka volt, leginkább csak a matriarchális társadalmakban fordult elő – ahol a nők örökítették át a nevüket, és lényegében „ők hordták a nadrágot”.

A mohamedán országokban például míg a többnejűség abszolút megengedett volt, addig a nőknek szinte más férfira nézni is tilos, még ma is – bár ez olyan szempontból nem meglepő, hogy az iszlám országokban a nőknek igencsak kevéske joguk akadt a történelem során. Bár van változás, az emberek gondolkodását átformálni, a világon talán a legnehezebb dolog.

Rómában, a császári időkben, II Valentinus engedélyezte a poligámiát, Montesquieu szerint, ám később ezt visszavonták. A perzsáknál viszont egy férfinak lehetősége volt korlátlan számú feleséget tartani, a lényeg csak annyi, hogy bírja szuflával és pénzzel. A feleségek nem voltak egyenrangúak, általában volt egy kedvenc, akinek több joga, és kiváltságosabb helyzete volt, mint az összes többinek. Perzsiában a legalacsonyabb rangú feleségnek csak fiúgyermekeit tekintették a család teljes jogú tagjainak.

Manapság persze már más a helyzet. Az iszlám is lekorlátozta a feleségek számát négyre, és bizonyos feltételekhez kötötte a nősülést, sőt most, hogy már ők is nagyon nyugatiak akarnak lenni, mint mindenki, lassacskán engedékenyebbek lesznek a homoszexuálisokkal szemben, és tiltják a poligámiát. Mindez azért különös, mert pontosan nyugati pszichológusok és szexuálpszichológusok állítják azt, hogy egyrészt mai társadalmi berendezkedésünk nem kedvez a monogámiának, másrészt a férfiak természetüktől fogva alkalmatlanok rá. Egy időben nagyon dívott az a nézet, hogy a nők kevésbé lépnek félre, mára az is bebizonyosodott, hogy ez nem teljesen igaz.

A bigámia tiltásának – mely már az ősidők óta jelen volt az emberi társadalmakban – vallási és kulturális okai vannak. Legvalószínűbb, hogy a birtokügyletekkel magyarázható, hogy tiltani kezdték, tehát vajmi kevés köze volt a szerelemhez és a hűséghez, ahogyan magának a családnak és a házasságnak sem volt túl sok köze a szeretethez és a megbecsültséghez, még néhány száz évvel ezelőtt se, bármit is mondanak a romantikus kosztümös filmek. A monogámia olyan szempontból kényelmes megoldás, hogy a családi vagyon felett kizárólag a férj rendelkezhetett, és csak a tőle származó gyerekek örököltek, akikből nyilván sokkal kevesebb volt, ha csak egy feleséget tartott az illető úriember. Tehát bár a férfi lemondott sok-sok feleségről, lényegében mindenki jól járt.

A szerelem és kizárólagosság mítoszát nem lehet, és nem is akarjuk lerombolni, bár egyre valószínűbb, hogy mindez csupán egy szép mese. Persze az, hogy mi az igazság – hogyan vagyunk biológiailag kódolva, és milyen társadalomban élünk – nem sokat számít, mivel az emberek általában felháborodnak azon, ha valakinek egyszerre több „párja” is van. Az is meglehet, hogy mindez csak álszenteskedés, megfelelési kényszer olyan normákkal szemben, melyek talán már rég elavultak, és ráadásul csak muszájból léteztek.

A képek forrása: flickr. com