Boldog születésnapot a Vízöntőknek!

2010. 01. 21.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Boldog születésnapot kívánunk minden Vízöntő jegyében született Olvasónknak!

 

Ha a Vízöntő jegyében születtél, akkor szabad vagy, mint a madár, mégis szilárd, és állhatatos. A Vízöntő jegye a levegő elemhez tartozik, ezért gyorsan és sok gondolatot kell közölnöd, és szükséged van arra, hogy szabadnak érezd maga. Bármiről is legyen véleményed, amellett mindig kitartasz, nem igazán szoktál rajta változtatni.

A Vízöntő jegyében az Uránusz bolygó uralkodik, ő a lázadás bolygója, neked függetlenségi vágyat ad, és semmi sem állhat utadba. Azzal sem törődnél, ha ki kell lépni a megszokott hétköznapokból, és meglehetősen különc életmódot, szokásokat kellene felvenned.

Ötleteid sokszor megelőzik a kort, amelyben élsz, és mások szemében néha képtelenségnek tűnnek!

Szerinted mindenkinek joga van azt tenni, és mondani, amit ő szeretne. Nagyon fel tudsz háborodni, ha ennek az ellenkezőjét látod, ez pedig sajnos gyakran előfordul. Persze, ahányszor csak teheted, hangot is adsz annak, ami nem tetszik neked. Mások nagyon barátságosnak látnak, hiszen tényleg képes vagy törődni az emberekkel, és a világgal. Ám kevesen tudják rólad, hogy egyáltalán nem engeded sem a barátaidat, de még a kedvesedet sem túl közel magadhoz. Így majdnem kiismerhetetlen vagy, de megismerni mindenesetre nagyon nehéz téged.

Nagyon jól működsz klubokban, vagy szervezetekben, ahol sokszor dolgozol ingyen, és szívesen segítesz az arra rászorulóknak.

Bár intelligens szabadgondolkodó vagy, bizonyos uralkodási vágy is él benned, hiszen a szemben lévő jegy, az Oroszlán uralkodó bolygója áll a Vízöntő jegyében, a Nap. Többször előfordulhat, hogy saját nézeteidet másokra szeretnéd erőltetni, nem mindig vagy annyira toleráns, mint amilyennek mutatod magad.

Nagyon fontos, hogy valaki mindig álljon melletted, vagy mögötted, akkor működsz a legjobban, ha van egy társad, aki folyamatosan biztat téged, mert életedben az önbizalomból van a legkevesebb.

Belül sokkal feszültebb vagy, mint ahogy arra nyugodt külsődből következtetni lehetne.

Ha már választottál társat, akkor megbízhatóságod és hűséged kétségen felül áll. De még egy párkapcsolatban sem leszel képes elviselni, ha bármilyen korlátok közé próbálnak szorítani téged. Társad jó ha tudja, hogy nagyon nehezen tudod kimutatni az érzelmeidet, így jó ha olyan partnert választasz, aki kissé hűvös, okos, és megértő.

Kedvesedet soha nem a külsője után ítéled meg, így feltehetően egy látszatra felettébb szokatlan, de nagyon boldog kapcsolatban élsz. Az egyetlen, ami elűzhetne egy boldognak látszó kapcsolatból, a kellemetlen testszag, és a rossz fogak „illata”.

Nagyon szeretsz dolgozni, de ha úgy érzed, hogy nem vagy teljesen ura a helyzetnek, halálra aggódod magad. Legalább nekem hidd el, bármilyen helyzetbe kerülsz is, mindig képes leszel megküzdeni vele!

Ha szeretne rendelni egy asztrológiai előrejelzést havi lebontásban, vagy szeretné teljesen ingyen aszcendensét kiszámoltatni, azt megrendelheti a triamos@digikabel.hu e-mail címen, vagy a 06-90-189185 emeltdíjas telefonszámon.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top