Madár vagyok, ki nem repül már,                        mert elveszítette álmait.                        Fázón, köpenyként magára húzza                        tépett és törött szárnyait.

                       Levél vagyok − nem zöldül többet,                        mert utolérte az elmúlás.                        Sárga, barna, vörös köntösben                        őszi avarként pusztulás.

                       Patak vagyok, apadt forrással.                        Vízcsepp utód több nem fakad.                        Aszott medrem kopár kövei                        Kívánt könnyükért sóhajtanak.

                       Béke vagyok. Már nem gyötör bánat.                        Megöltem minden vágyamat.                        Kudarcom nincs, esély több nem kell.                        Elengedlek, de bennem űr marad.