Cini megint börtönbe kerül? – A művésznőt rabosították!

2011. 06. 24.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Zalatnay Sarolta (66) feje fölött ismét összecsaptak a hullámok, hiszen egy magánszemély által tett bejelentést követően az érdi rendőrkapitányságon rabosították. A művésznőtől ujjlenyomatot vettek, lefényképezték és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a továbbiakban gyanúsítottként hallgatják majd ki.

„2011. június 22-én Z. S. ügyvédjével valóban megjelent a reggeli órákban az érdi rendőrkapitányságon, ahol megtörtént a gyanúsítotti kihallgatás.” – mondta el a Pest Megyei Rendőrkapitányság sajtóügyeletese a Blikknek. A nyomozás érdekeire hivatkozva azonban bővebb információval nem tudtak szolgálni.

Forrás: RTL Sajtóklub/Bársony Bence  

Az ügyről annyi derült csupán ki, hogy az énekesnő ellen tett bejelentés alapjául Cini „rongyrázó életstílusa” szolgált, melyet az egyik hitelezője nem nézett jó szemmel, így kénytelen volt a hatóságokhoz fordulni segítségért. Mivel Zalatnay korábban már ült börtönben - szintén hasonló ügy miatt -,  ha ismét bíróság elé kerül, már visszaesőnek számít, ami újabb jó pár rács mögött töltendő évet jelent majd.

A napilap természetesen Cini álláspontját is szerette volna megismerni, akit nem sikerült elérniük. Korábbi nyilatkozataiban az énekesnő azt vallotta, hogy korántsem él fényűző életet, régi holmijait hordja, Mercedesét kölcsön kapta és házára is hitelt vett fel, melynek igen magasak a törlesztőrészletei.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top