Csak egy pohárkával - 2. rész - Valóban betegség?

2008. 11. 09.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A mai szemlélet is adós marad azonban a magyarázattal, miért lesz az egyik emberből alkoholista, miközben a másik hasonló élethelyzetben elkerüli e csapdát.   Alkohollal kapcsolatos története sajnos szinte mindannyiunknak van, fontos tudni azonban, hogy az érintettek közül senki sem hibáztatható vagy tehető felelőssé teljes egészében. A résztvevők tettesek és áldozatok egyszerre, akiket csaknem sorsszerű adottságok sodortak e megoldás után kiáltó helyzetbe.

A vizsgálatok kimutatták, hogy az alkoholisták gyerekei kisebb mértékben reagálnak az italra, mint azok, akiknek szülei absztinensek. Ezért hajlamosabbak többet inni, a kívánt hatás eléréséért, mint az alkoholra érzékenyebb társaik.

Bizonyos gyerekek öröklik az alkoholizmusra való hajlamot. Ez leginkább azokra a fiú gyerekekre igaz, akiknek apja nem vetette meg az italt, és ők maguk is tizenéves korukban már találkoztak a pohárral. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden alkoholista szülőnek alkoholista lesz a gyereke, de a rizikó mindenesetre fokozottabb.

A folyamatosan nagy mennyiségű alkohol fogyasztása tönkreteszi a májat, az idegrendszert, a szívet, az agyat, magas vérnyomást, szexuális problémákat, daganatos megbetegedéseket okoz. A függő ember viselkedése agresszív lesz, tönkreteszi a környezete életét is, elszigetelődik a társadalomtól, nem tudja elvégezni a munkáját, és gyakran összeütközésbe kerül a törvénnyel.

Ha valakinek az alkoholfogyasztásból egészségügyi problémái adódnak, és az ital már a mindennapok elválaszthatatlan részévé vált, akkor már alkoholbetegnek tekinthető. Az alkoholizmus kialakulásakor a fizikai és pszichés függés egyszerre áll fenn.

A alkoholbetegség jellegzetes tünetekkel jár. Az alkoholista az ivást korán reggel kezdi, a keze gyakran és egyre erősebben remeg. Szeme véreressé válik, arca gyakran vörös foltos, kissé felpuffadt. A személyiség is megváltozik: furcsa „”kihagyásai" vannak a betegnek, egyre többet és többet kell innia a megfelelő állapot eléréséhez, és tagadja, hogy bármiféle gondjai lennének az alkohollal.

Az alkoholproblémáknak több variációja van. Van, aki mindennap iszik, van, aki csak bizonyos alkalmakkor, de akkor nagyon sokat, például hétvégén. Olyan is van, aki hosszabb-rövidebb ideig „”száraz”, majd ismét hetekig-hónapokig iszik, és ezek a szakaszok váltogatják egymást. Mindenki ismeri a „zugivó" poharazgatót. Ő az, aki otthon, egyedül iszik, titokban rejtegetett üvegét gyakran előkapja és kortyol belőle, de amikor társaságban megkínálják, éppen csak szégyenlősen elfogad egy kupicával. És a legtöbben azok vannak, akik végig dolgozzák a napot józanul, de nem múlik el este alkohol nélkül. Ez az állapot azonban csupán átmeneti, ha nem jön időben a segítség, az illető hamar a lejtő aljában találja magát.

Sok alkoholbeteg szenved elvonási tünetektől, és ha hirtelen hagyja abba az ivást, a remegés, hallucinációk, tudatzavar, izzadás, rohamok, és szorongás teszi elviselhetetlenné a józan napokat. Így nyúl újra pohár után, és a kör itt be is zárult.

Ha az alkoholtól való függés egyszer kialakult, nagyon nehéz külső segítség nélkül megszabadulni tőle. Mindenképpen összehangolt orvosi és pszichológiai kezelésre van szükség.

 

A következő részben a család szerepéről és a gyógyulás esélyeiről olvashattok.

Kapcsolódó anyagok:

$$1673$$

$$1845$$

$$1898$$  



Szerző

donna.hu



Scroll to Top