Császárok itala: a fehér tea

2008. 06. 06.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A dél-kínai Fujian tartomány hegyoldalain termesztett fehér tea igazi ritkaság, amelyet már az ókorban is különös tisztelet övezett. A hagyomány szerint a fehér tea halhatatlansággal ajándékozta meg fogyasztóját, ezért több mint ezer évig csak a császárok kiváltsága volt. A legendákkal övezett növény termesztése is méltó volt híréhez: alapos botanikai megfigyelések után csupán az év két napján lehetett szedni, s a császár italához csupán szűzleányok érhettek, akik egy aranyolló segítségével gyűjtötték be a rügyeket. A fehér tea, ma már bárki számára hozzáférhető, s a teakultúra hagyományos ínyencei mellett egyre többen fedezik fel e tradicionális üdítőital frissítő, ugyanakkor gyengéd aromáját.

Leveleit szinte egyáltalán nem gőzölik, ezért lágy az íze. Egy kiló fehér tea előállításához kb. 30 000 kézzel szedett bimbóra van szükség.

A tearügyeket szedés után óvatosan bambuszszitákra terítik, majd mintegy 48 óra alatt nem túl erős napsugárázás mellett fonnyasztják, az így létrejövő oxidáció hatására a tealevelek karakteresen zöld színe jellegzetes, zöldes-fehér színűvé válik. A fonnyasztás akkor ér véget, amikor a bimbó elveszti nedvességtartalmának harmadát, ezután mintegy 90-100°C hőmérsékleten serpenyőkben szárítják tovább a rügyeket, amelyeket az egyenletes száradás érdekében többször is kézzel forgatnak át. A gondos és kímélő eljárásnak köszönhetően nem csupán a fehér bolyhok, hanem a levelek cellafalai is épségben maradnak.

Nem csupán az ókori Kínában tisztelték pozitív hatásai miatt a zöldes-fehér növényt, hanem napjaink modern kutatólaboratóriumaiban is bebizonyosodott: a fehér tea kiváló hatást gyakorol az emberi szervezetre. Felmérések szerint a gyakori teafogyasztók kisebb mértékben szenvednek szív- és érrendszeri betegségekben és ritkábban kapnak infarktust.

A fehér tea kivonata, az egyik legkiválóbb öregedést gátló anyag. Hatóanyagát csakis a még ki nem nyílt levélrügyekből tudják kivonni. A rügyet ilyenkor még fehér színű, selyemszerű burok védi, nevét is ennek a fehér színnek köszönheti.

 A bőr kötőszövetei számára a fehér tea nyújtja a legerősebb védelmet a környezeti ártalmakkal szemben. Hihetetlenül gazdag antioxidáns vegyületekben, melyek közömbösítik a káros szabad gyököket, ezáltal meggátolják a bőr idő előtti öregedését. Vitaminjai és különleges hatóanyagai (flavonidok, allantoin) segítik a sejtek működését. Regenerálják az érfalat, javítják a sérüléseket, kisimítják a ráncokat, energiával töltik fel a bőrt. Megvédik a kötőszöveteket az öregítő, ráncosító napsugárzással szemben is. Alig akad tőlünk nyugatra olyan egészségtudatos háztartás, ahol ne lenne legalább egy doboz fehér tea. Ódákat zengnek róla, a teák királyának nevezik. A fekete teával ellentétben csak enyhén élénkítő, mégis javítja a koncentrációs készséget. Bővelkedik vitaminokban és nyomelemekben, ami az egész szervezetnek jó és a kínaiak szerint a vérnyomást is csökkenti.

A fehér tea elkészítéséhez – a zöld teához hasonlóan – tilos forrásban lévő vizet használni, érdemes tehát nagyjából 80 fokra lehűtött vagy még fel nem forrt vizet önteni a filterre. Utána, 2-6 percig kell, állni hagyni.

Kapcsolódó anyagok:

$$575$$

$$278$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top