Általában egy szép emberről kevésbé feltételezik, hogy gonosz. De a hétköznapok is tele vannak példákkal. A boltokban kedvesebbek az eladók, kevésbé mócsingos húst kap az illető, és még a BKV ellenőr is inkább futni hagyja a bliccelőt – ha csinos. És persze a párválasztás! Egyértelmű, hogy micsoda előnyt jelent a jó test, a szép arc.

És közben telve vagyunk előítéletekkel. A kövér ember lusta, a zömök, rövid végtagú biztos buta, a pengeszájú gonosz, a vézna beteges és depressziós, aki nem tudja a problémáit megoldani, stb. A tökéletes, a jó ember arányos és csinos, egyértelmű a cél: ezt kell elérni!

Pedig hibátlan ember nincs. Az újságokban látható „tökéletes” testek retusált, ügyesen fényképezett fotók. A rövid combból egy jó beállítással hosszút lehet varázsolni, pár billentyű leütésével eltüntethetőek a ráncok, a hájhurkák.

Valahogy talán arra kellene törekednünk, hogy utánzás helyett fogadjuk el, sőt szeressük meg testünket, és hibáinkat. Mint ahogy ezt Karola tette – igaz neki nagy segítsége volt: szerelme. - Ne hidd, hogy csinosnak lenni mindig előny! Mikor bekerültem az üzleti életbe, igazi megrázkódtatás volt, hogy tárgyaló partnereim mind csak egy szőke, karcsú libát láttak bennem, akinek megbeszélés közben érdemesebb a combjait szemlélni, mint arra figyelni, mit mond. Védekezésül egyre rosszabbul öltözködtem, bő, hosszú ruhákat vettem fel. De mint madárijesztő még kevesebb sikerélményem lett. Egy este elkeseredésemben megittam egyedül egy üveg bort, majd a végén azt mondtam: oké férfiak, ha ezen a terepen akartok játszani, hát legyen. Fogadjunk, hogy én jobb vagyok!

- Attól kezdve állandóan kicsíptem magam, kiaknáztam testem minden előnyét. A férfiak bámultak – és azt csinálták, amit én akartam. Nem volt nehéz átalakulnom, lassan rájöttem, hogy valójában jó nő vagyok. Vagyis inkább olyan, aki az épp aktuális ideálnak megfelel: vékony, magas, megfelelő mellméretekkel, hosszú lábakkal, és persze egy rövid szoknyával, magas sarkú cipővel, mély dekoltázzsal kiemelve mindezt a férfiakra villámcsapásként hatottam. Nem használtam ki mindezt túlzottan, nem vetettem el magam egy gazdag pasival, nem ugráltattam a férfiakat, de ha valaki ilyen férfi-nő viszonylatba közelített, azt egyszerűen megettem reggelire.

– Aztán szerelmes lettem. Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy a párom ilyeneket mond nekem: te kis csípőtelen, gidres térdű, fokhagyma fenekű… Csak bámultam. Amit minden férfi szépnek tartott bennem, azt a pasim egyszerűen megbocsátóan elnézte nekem! Később megtudtam, hogy szinte az összes barátnője teltkarcsú hölgy volt, s ő bizony, ha nem is a kövér nőket, de a dús idomúakat kedveli. Bosszantott a dolog, s vagy fél évbe telt, mire sikerült túl tennem magam ezen.

Szerelmünk nem változott, éreztem, hogy testi hibáimat – vagyis azokat, amiket ő annak tartott –, szeretettel emlegeti, olyanokká váltak ezek, mint az én megkülönböztető védjegyeim. Ma már imádom, hogy nem tökéletes a testem, hogy ott vannak ezek a hibácskák, mert ezek is én vagyok, s a párom épp ezekkel együtt szeret engem!

Kapcsolódó anyagok:

$$2329$$