Mi a közös Mézga Aladárban, Mekk mesterben, Dr. Bubóban, A két kőkorszaki szakiban és a Macskákban? Aki rávágja, hogy a briliáns nyelvi fordulatok, az közel jár az igazsághoz, ugyanis a közös halmazt Romhányi József jelenti. A rímhányóként elhíresült költő, író, műfordító idén lenne kilencven éves.

Figyelembe véve páratlan verbális képességeit, igazán meglepő, hogy eredetileg zenésznek készült, és ez a művészeti ág élete végéig fontos szerepet töltött be a pályafutásában. A Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában tanult, majd 1951-től a Magyar Rádió dramaturgjaként működött. 1957-től az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetője volt, 1960-tól a Magyar Televízió szórakoztató rovatának művészeti vezetőjeként tevékenykedett, majd 1962-től egészen 1983-ban bekövetkezett haláláig a Rádió Zenei Főosztályának dramaturgja volt. Évtizedekig vezette a szórakoztató zenei szerzeményeket elbíráló bizottságot, mely sanzonbizottság néven híresült el. 1983-ban érdemes művész lett, ám nem sokáig élvezhette a címet, ugyanis május 7-én elhunyt.

A nagyközönség főként rajzfilm szövegeiről ismeri, illetve Szamárfül című kötetéről, mely szatirikus, zseniális nyelvi humorral bőségesen átitatott állatverseket tartalmaz és kihagyhatatlan tétel, ha olvasóvá nevelésről van szó. Kevesen tudják róla, hogy ő írta a Párizsban szép a nyár című sláger szövegét, mely hosszú évekig elmaradhatatlan műsorszáma volt a különböző szívküldi műsoroknak. Ha figyelmesen meghallgatjuk a dalt, felfedezhetjük benne a jellegzetesen romhányis iróniát és azt a cizellált humort, ami műfajtól függetlenül minden szövegében jelen van.

Nemcsak a könnyű műfajban működött. Több komolyzenei mű szövege kötődik a nevéhez, illetve operalibrettókat és musicaleket fordított. Legismertebb munkája minden bizonnyal az T. S. Eliot versei alapján készült Macskák. Emellett megszámlálhatatlan mennyiségű operett- és kabaréműsor szövegét jegyzi és több gyerekkönyvet is írt. Nem túlzás azt állítani, hogy a korszak sztár szövegírója volt, hiszen bármilyen műfajban jelent is meg, neve szinte biztos garancia volt a sikerre.

Szövegeit ismerve nem meglepő, hogy hamar megkapta a Romhányi, a rímhányó becenevet, bár egyesek szerint ő maga terjesztette el ezt a fordulatot. A név forrása valószínűleg örökre titok marad, de az biztos, hogy akinek kétsége lenne afelől, hogy a magyar nyelv kimeríthetetlenül gazdag, játékos és végtelenül rugalmas, az néhány Romhányi vers elolvasása után már egészen biztos lesz ebben. Illetve arról is megbizonyosodik, hogy a lét tele van abszurditással, ellentmondással és olykor tragikummal, de kellő humorral és iróniával igazán jóízűt nevethetünk ezeken, és akkor már nem is olyan nagy baj, hogy van árnyoldal is.  Íme egy gyöngyszem ízelítőül:

Románc

Zománclavórt sodort partra az áradat.

Bús románcot látott, ki később ráakadt.

Lágy domborulatán kamasznyi teknős ült,

és ragyogott szegény. Azt hitte, megnősült.