Jerzy és Éden Attila együtt jártak a pornós fotózásra

2011. 05. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Korábbi cikkünkben már leszögeztük, a világ, de főleg Magyarország nagyon kicsi. Naponta derül fény újabb és újabb összefonódásokra. Most például azt olvastuk az egyik magazinban, hogy VV Jerzy és a napokban hazaküldött Éden Attila is ismerik egymást. Nem is akárhonnan!

Jerzyről köztudott, hogy nehéz körülmények között, állami gondozásban nevelkedett, később pedig bármilyen munkát elvállalt, ami jó pénzzel járt. Elmondása szerint ezért vállalta be azt a bizonyos fotózást is, ahol meztelenül, férfiasságát markolászva áll a kamera előtt. A fotók (és videó) egy homoszexuálisoknak szóló weboldalon díszeleg, de a bulvárnak köszönhetően gyakorlatilag már az egész országot bejárta. Most pedig még valaki csatlakozik hozzá.

Éden Attila mindössze 4 napot töltött a kolumbiai paradicsomban, ráadásul az időjárás is kibabrált vele, így nem elég, hogy napokig szakadt az eső, még a lakóknak is rossz kedve volt. A fiatal srác azt mondja, emiatt nem sikerült beilleszkednie, valójában azonban küldetést kapott, amit nem teljesített, így sorsa gyakorlatilag már az elején el volt döntve.

 Tovább is van, de azt nem mertük iderakni...

Nem örül, hogy meztelen fotói nyilvánosságra kerültek, de ami még ennél is jobban zavarja, hogy az oldal jellege miatt sokan melegnek nézik, pedig nem az. 19 évesen, érettségi után vállalta be a dolgot, mert pénzre volt szüksége. A fotózáson azt mondták neki, hogy a képeket csak külföldi IP-címről lehet majd elérni. Jerzyvel együtt mentek, Attila állítása szerint jó haverok. Amikor a műsorba jelentkezett, nem gondolta végig, hogy az ügy nyilvánosságra kerülhet, később pedig, a szerződés aláírása után sokat bukott volna, ha visszalép. A munkaadójának és családjának, barátainak elmondta a fotózást, megértették és mellette állnak, ám annak egyáltalán nem örül, hogy ezzel került be a médiába, mivel egyébként képzett, több végzettséggel is rendelkező komoly és értelmes embernek tartja magát, aki normális munkából szeretne megélni. Jelenleg bártender és webfejlesztő egy személyben.

fotó: édehotel.hu/Viasat3/Ördög Norbert



Szerző

donna.hu



Scroll to Top