Dalai Láma, a szellemi vezető

2008. 04. 02.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A tibeti buddhizmus Gelug irányzatának vezetője, az egymást követő dalai lámák egy tulkú vonalat formálnak, ami 1391-ig nyúlik vissza. A jelenlegi – tizennegyedik – dalai láma Tendzin Gjaco. Minden második tibeti buddhista szekta elfogadja a dalai lámát Tibet vallási és politikai vezetőjének, és mind a négy iskola vezetője a Tibeti hagyományok legfőbb lámájaként ismeri el.

<> Igazából a pancsen lámának magasabb vallási rangja van a dalai lámánál, így a dalai láma inkább átmeneti vezetőnek tekinthető. Ez gyakorlatilag Tibet uralkodójává, valamint államfőjévé tette a pozíció betöltőjét. A dalai láma a fővárosából Lhasa-ból igazgatta az ország nagy részét – a 17. század közepétől 1959-ig, amikor a dalai lámának Indiába kellett menekülnie.

A dalai lámák a hit szerint Avalokitésvara, az együttérzés bódhiszattvájának megtestesülései, akit tibeti nyelven Csenrézi-nek neveznek. A bódhiszattvák olyan megvilágosodott lények, akik saját nirvánájukat elhalasztva az újjászületést választották azért, hogy az emberiséget szolgálják. Gyakran teszik hozzá az „Őszentsége” megnevezést a dalai láma titulusa elé. A dalai lámáról gyakran azt gondolják, hogy a Gelug iskola feje, de a pozíciója hivatalosan a Ganden Tripahoz tartozik. A tibetiek a dalai lámát Gyalwa Rinpochenak vagy Yishin Norbunak nevezik.

A „dalai láma” címet jelenleg a spirituális vezető következő reinkarnációjának adományozzák.

A dalai láma halálát követően, a szerzetesek keresésbe kezdenek egy kis gyermek, a láma reinkarnációja, avagy a yangsi után. A reinkarnáció fő jelének azt tartják, ha felismeri a megelőző dalai láma személyes tárgyait. A reinkarnáció keresése általában több évet vesz igénybe. A reinkarnációt ezután Lhásza-ba viszik, hogy a többi láma tanítsa.

Amikor egy láma a köztes létbe, a bardo-ba távozik, még várni kell a bölcsek, látnokok és asztrológusok által megjelölt időre, amikor az újraszületés, a reinkarnáció szerintük megtörténik. Ezután különböző jelekből, a csillagok állásából a főrangú lámák megállapítják a lehetséges születési helyet és családot, ahol az újra született lámát keresni kell. A lehetséges kiválasztott XIV. Dalai Láma, mint minden hasonlóan fontos személy ugyanígy került az őt megillet trónra. Ugyanis nemcsak egy gyermek kerül ilyenkor szóba.

Az újraszületettnek megmutatják előző életének kedvenc tárgyait, úgy hogy sok, a megszólalásig hasonló darabot tesznek elé, és ki kell választania, melyiket használta korábbi életében. Fel kell ismerni néhányat régi használati tárgyaiból, és a környezetében fontosnak tekintett személyekből. Így fedezték fel harmadik születésnapja előtt a XIII. Dalai Láma reinkarnációját, Tenzin Gyatso-t.

Az 5. dalai lámától kezdve, a 14. dalai láma 1959-es száműzetésbe való vonulásáig, a dalai lámák székhelye télen a Potala-palota volt, nyáron pedig a Norbulingka palota és park. Mindkét rezidencia a tibeti Lhászaban található, körülbelül 3 kilométerre egymástól. 1959-ben, Tibet kínai megszállását követően, a 14. dalai láma Indiában keresett menedéket. Az indiai miniszterelnök, Jawaharlal Nehru hozzájárult, hogy biztonságos menedéket garantáljon a dalai lámának, és tibeti társainak. A dalai láma azóta Dharamsalában az észak indiai Himachal Pradesh államban él, ahol megalapították a Központi Tibeti Adminisztrációt. Tibeti menekültek Dharamsalában sok iskolát, és buddhista templomot építettek, és nyitottak meg.

Kapcsolódó anyagok: 

$$321$$ 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top