Vrábel Krisztina, vagy közismertebb, blogos nevén Dolce Vita 2007 óta írja nagy sikerű blogját, a Dolce Vitát, amelyben kedvenc, általa készített olasz és olaszos ételeinek receptjeit és ételfotóit osztja meg a blogja követőivel. Krisztával Olaszország egységesítésének 150-ik évfordulójának alkalmából beszélgettünk az országról, az olasz ételek szeretetéről és a Dolce Vitáról.

Fotó: Kaunitz Tamás

- Hogyan jött az életedbe az olasz konyha iránti szerelem? A blogod, a Dolce Vita, 4 éve kínálja a jobbnál jobb olasz recepteket, de biztos nem ekkor kezdődött ez a vonzalom. V. K.: Még a gimnáziumban kezdtem el olaszul tanulni, amit folytattam az egyetemen is. Többször jártam Olaszországban, és akkor már egyre erősödött a kulturális vonzalom, melyhez idővel a gasztronómiai szeretet is párosult. Akkoriban én még nem igazán főztem, de rögtön feltűnt, hogy az ottani étkezési kultúra teljesen más, mint itthon. Az olasz konyha szeretete már jó 10 éve az életem része. Alapvetően örökmozgó, aktív ember vagyok. A blog pedig akkor született meg, mikor az első fiammal otthon maradtam. Nagyjából féléves volt, mikor a blogot elindítottam. Jó elfoglaltságot jelentett a pelenkacserék mellett, illetve tökéletes megoldás volt a barátok, ismerősök számára, akik folyton a nálunk rendezett vendégségeken kóstolt ételek receptjeit szerették volna elkérni. Sokkal egyszerűbb volt leírni a recepteket az interneten, ahová mindenkit oda tudtam irányítani. Így indult el a Dolce Vita. Első, olasz éttermi vacsorámnál mozzarella capresét (mozzarella paradicsommal), lasagnét és tiramisut rendeltem. Ezek a klasszikus turistaételek. Ahogy egyre többet jártunk az országban, rájöttem, mennyire változatos is az olasz konyha és ezt szerettem volna megmutatni másoknak is. Sokan mondják, hogy nem szeretik az olasz ételeket, mert pl. nem szeretik a paradicsomos tésztát, meg akartam nekik mutatni, hogy az olasz ételek nem csak a tésztákról szólnak. - Számodra mit jelent a dolce vita, amiről a blog is a nevét kapta? V. K.: Számomra az evés nem csak egy fizikai szükséglet kielégítése, hanem az, hogy baráti társaságban tölthetem az időmet, miközben jó hangulatban jókat eszünk. Számomra ezt a könnyedséget, örömet, vagyis édes életet jelenti a főzés, vagyis a dolce vita.

Cukkini leves - Fotó: Vrábel Krisztina

- Olaszországban melyik a kedvenc régiód, ahová mindig szívesen térsz vissza? Illetve melyik a kedvenc hozzávalód, amihez csak ott tudsz hozzájutni? V. K.: Kedvenc nincs. Mindegyik régióban azt szeretem, amilyen. Olaszország hatalmas és sokszínű, így nehéz is összehasonlítani a régiókat. Mind egy kicsit más és megvan a maga vonzereje. De a legszívesebben tengerpartra megyek. Itthon nehéz friss tengeri halhoz, herkentyűhöz hozzájutni, így az ilyen helyeken az az első, hogy felmérjük a halárusok kínálatát, majd elkészítjük a megvett finomságokat a nyaralás során.

- Melyik a kedvenc alapanyagod, ami nélkül elképzelhetetlen számodra a főzés? V. K.: A paradicsom. Nagyon változatos hozzávaló. Rengeteg fajtája van és számtalan formában lehet felhasználni is. Levesnek, salátának, szósznak, zselének, fagyinak, sütve, szárítva, főzve... a lehetőségek szinte végtelenek. - Konyhádnak melyik az az eszköze, melyet nehéz lenne nélkülözni? V. K.: Nincs ilyen. Eleve nincs túl sok konyhai eszközöm. Én azt vallom, hogy aki főzni akar és azt szeretettel teszi, annak nem kell szuper séfkészlet. Egy kis bicskával és egy ütött-kopott lábassal is lehet finom ételeket készíteni. Na jó, talán mégis van valami. Egy éve van mosogatógépem, és azt hiszem, hogy anélkül most már nehezen lennék meg.

Lepény - Fotó: Vrábel Krisztina

- Te tudatos vásárló vagy, ha élelmiszerről van szó. Szerinted manapság mennyire van erre itthon lehetőség? A piacok, boltok kínálata elérhetővé teszi az egészségtudatos főzést? V. K.: Szerintem mindenkinek van lehetősége a tudatos vásárlásra, de ez egy kétoldalú játszma vásárló és gyártó között. Mi döntjük el, hogy a gyártók rossz minőségű termékeit megvesszük-e. Ha sokan döntünk úgy, hogy nem vesszük meg az alacsony minőségű termékeket, akkor egy idő után megjelennek a jobb élelmiszerek a boltokban, ahogy arra manapság már látunk is példákat. Ha pedig olyan helyen lakunk, ahol nincs lehetőség kész, egészséges termékek vásárlására, akkor meg kell venni az alapanyagokat és házilag elkészíteni a kenyeret, fagylaltot, édességeket... ha a közértben csak olyan termékeket lehet kapni, amiben több az adalék, mint a száraz hozzávaló. Hiszen az ipari élelmiszergyártás előtt is elkészítettek mindent az emberek saját maguknak. - Első könyved, a Dolce Vita Magyarországon 2009-ben jelent meg. Várható folytatás, vagy maradsz most a blog- és újságírásnál? V. K.: Nagy rajtam a nyomás, hogy folytassam a könyvírást, és őszintén szólva már csúszásban is van a dolog. Remélem, hogy karácsonykor már kézbe vehetik az olvasók az új könyvet. Annyit elárulhatok róla, hogy nem folytatása lesz az első könyvemnek és nem is az olasz konyháról fog szólni.

Tészta aszalt paradicsommal - Fotó: Vrábel Krisztina

- Mi a legnagyobb gasztro álmod, ami még nem vált valóra eddig? V. K.: Igazából nincs ilyen. Nem céltudatosan fordultam a gasztronómia felé. De esetleg egy eldugott kis olasz faluban, ahol turista nincs, csak néhány száz helyi, ott a kisvárosi étteremben szívesen eltöltenék egy hónapot. De ezt sem csak az étel miatt, hanem a közösségi élmény kedvéért. - Nem csak főzöl, de fotózol is. Ez a szenvedély hogyan jött az életedbe? Megosztanád velünk a kedvenc képed, amit te készítettél? V. K.: Abszolút a főzéssel együtt kezdtem el fotózni. A bloggal együtt kezdődött a fotós “karrierem”. Autodidakta módon tanulok, és a fotózás folyamatos tanulást és gyakorlást jelent számomra. Ma már talán lassan kinövök az amatőr kategóriából. Egyre többször kapok felkéréseket is étel-fotózásra. De az emberi témák, portrék is kezdenek foglalkoztatni.

 

Krisztának jelenleg két kedvenc képe is van - Fotó: Vrábel Krisztina

- Milyen tanácsot adnál a kezdő ételfotósoknak? Mire figyeljenek leginkább? V. K.: A legfontosabb, hogy természetes, szűrt fénynél fotózzanak. A gép majdnem mindegy, hogy milyen, de lényeges, hogy tudjuk kezelni a fényképezőnket. Az ételre koncentráljunk a fotó készítésekor. Fehér tányérra helyezzük, világos háttér elé, szépen megkomponálva az ételeket. - Kik azok a személyek a történelemből, akiket a legszívesebben leültetnél magad mellé egy közös vacsorára? V. K.: Fordítsuk meg inkább a dolgot. Inkább én mennék szívesen vissza az időben és egy napot eltöltenék az ókori Rómában egy igazi ókori lakomán. Rómában a Fórumon állva, vagy Pompejiben a romok között mindig azt érzem, rengeteget adnék azért, hogy egy napra visszacsöppenhessek a múltba, megnézzem, hogyan éltek akkor az emberek. Ha választani lehetne, akkor én nem személyeket, hanem helyszínt és kort választanék egy ilyen vacsorához. Végül, akik szívesen főznének ezen a héten egy olasz ebédet, azokkal örömmel osztjuk meg Vrábel Kriszta paradicsomos pestós tésztájának receptjét.

Hozzávalók (2 főre):

25-30 dkg tészta (az enyém ligúr trofie) hámozott, egész konzervparadicsomból 2 db paradicsom 4-5 db olajban eltett aszalt paradicsom 5 dkg blansírozott (héj nélküli) mandula extraszűz olívaolaj 2 gerezd fokhagyma kevés friss petrezselyem és bazsalikomlevél, só, bors, parmezán

1. Az aszalt paradicsomot vágjuk darabokra, adjuk hozzá a fokhagymát, mandulát, zöldfűszereket, kb. 0,5 dl olajjal turmixoljuk le. 2. Adjuk hozzá a 2 egész paradicsomot is, turmixoljuk újra (nem kell nagyon pépesre), kóstoljuk, ha szükséges sózzuk, borsozzuk. 3. Főzzük ki a tésztát, szűrjük le, keverjük el a pestóval, parmezánforgácsokkal tálaljuk.