Drogrehabilitáció

2008. 11. 17.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
 

PROGRAM

az élet minőségének javítására

Ezt az életminőséget célzó kilenc lépésből álló programsorozatot már több mint 40 éve alkalmazzák világszerte nagy sikerrel, például Svédországban, Amerikában, Dániában, Olaszországban, Norvégiában, Hollandiában, Oroszországban.

A nemzetközi világhálózat részeként a program most már Magyarországon is elérhető szép zöld környezetben vidéken. A rehabilitáció helyszíne autópályán megközelíthető. A hely csendes, nyugodt és rendezett. Igényes körülményeket biztosít azok számára, akik az alkoholhoz és a kábítószerhez fordultak, vagy egyszerűen csak regenerálódni szeretnének.

Szakmailag felkészült, határozott, ugyanakkor magas empátiával rendelkező, gondoskodó személyzet foglalkozik a rehabilitációs programon résztvevőkkel.

A vendégek étrendjét képzett „egészséges táplálkozás” szakértők állítják össze, tudományos adatok alapján.

Az egyedülálló zárt program során – mely testmozgással párosul – a személy felfrissültnek érzi magát, megnő az érzékelése és gondolkodásának tisztasága. Tevékenységében a korábbinál nagyobb mértékű aktivitással rendelkezik.

A teljes program befejezése után az emberek visszanyerik önbecsülésüket, életerejüket és az újra megtalált céljukat képesek megvalósítani azáltal, hogy elvégeznek egy életmód fejlesztéssel kapcsolatos kurzus sorozatot.

Mindezek segítséget adnak számukra abban, hogy amikor visszatérnek munkájukhoz és családjukhoz, s miközben megvalósítják céljaikat, az előttük álló akadályokat el tudják hárítani. Kezelni tudják azokat az okokat és élethelyzeteket, amelyek a nem kívánt szerek használatához vezettek. Ezzel minimálisra csökken a visszaesés veszélye.

A programra történő jelentkezés első pillanatától fogva, és folyamatosan a program alatt, biztosítjuk a teljes diszkréciót és a névtelenséget. Így lehetővé válik a felépülés haladásának zavartalansága.

Négy évtizedes működése során a Narconon több százezer ember és azok családjának életére volt jó hatással, melyről az alábbi néhány, a programot korábban elvégző személy nyereségéből olvashat:

„A Narconon programot végezve lépésről-lépésre haladtam, nekem jót tett. A program előtt az IQ-m 93 volt, utána 123! Szembenéztem mindazzal, amit nem kellett volna megtennem. Rendbe hoztam a kapcsolatomat a családommal, a gyerekeim visszafogadtak, és amikor ismét elkezdtem dolgozni, már az első héten kaptam egy komoly megrendelést.”  - Z. A.

„Amikor elkezdtem, akkor beteges voltam, sovány és lehangolt. Nem tudom szavakba önteni azt, amit a program adott nekem. Az első napja, bár akkor nem így gondoltam, az eddigi életem legjobb, és egy új, boldogabb élet első napja volt.” - R. J.

Jelentkezzen a programra

MOST!

Mi segítünk!

Tel./Fax: +36-1-789-9663

Mobil: +36-30-400-5151

E-mail: iroda@narconon.hu

www.narconon.hu

(X)



Szerző

donna.hu



Scroll to Top