Sok fiatal tinikorban szinte minden hétvégén lerészegedik, hajtja őket a bizonyítási vágy, nem akarnak kilógni a sorból. Jellemzően úgy nyúlnak először az alkoholhoz, mint a drogokhoz – a többiek is csinálják, ők meg puhányak lennének, ha nem. Kezdetben még elég 1-2 sör, nem keverik mással, később rájönnek, hogy több, és erősebb itóka kell egy tartós, és élménydús este eléréséhez. Úgy gondolják, sorra ki kell mindenféle „piát” próbálni, az enyhébbektől a pokolian erősig, a kommerszektől a márkásakig. Mindez nem lenne olyan nagy gond, ha csak megkóstolnák, nem kevernék, és nem válna rendszeressé a poháremelgetés. Ha egy tizenéves elindul lefelé a lejtőn, akkor egyre nehezebb megállni, hiszen a kisördög ott ül egyfolytában a vállán, már hétköznap is sörözni csábítják a haverok, nem elég a hétvégi csapodár bulizás. Minél fiatalabban válik szokásává a piálás, annál valószínűbb, hogy függővé válik a későbbiekben.
Egy felnőtt férfi naponta megihat 2 sört, vagy 2 pohár bort, vagy 2 feles töményet – míg a nők ennek csak a felét –, és ha ezeket a határokat betartja, akkor még nem károsítja a szervezetét. Viszont, ha ennek a három-négyszerese csúszik le minden nap, az már igencsak közel jár az alkoholizmushoz, pláne ha több alkalommal elveszti az önuralmát, és képszakadásig iszik.
Tény, hogy az alkohol jó stresszoldó, megszünteti a gátlásokat, ezért inkább a magányos, depressziós, félénk egyedek a „használói”, akik könnyen függőivé válhatnak. A többség valamilyen stressz hatására – halál, válás, munkahelyi gondoktól – válik poháremelgetővé, és hangulatjavítóként használja az italt, miközben fokozatosan rászokik, és idővel nem tud róla leállni. Egyre több, erősebb kell, és ha lassan mindennapossá válik, ha lecsúszik annyi, amennyitől az illető félrebeszél, nem tud magáról, akkor már egyértelmű, hogy az alkohol rabjává vált.
Kiváltképp az idősek szeretik pálinkával indítani reggel, vagy napközben többször fröccsözni, hisz erről a megszokásról már nehezen tudnak lemondani, az ital az életük részévé vált. Vidéken gyakoribb az alkoholizmus, hiszen a kisebb települések ingerszegény környezete miatt több a depressziós ember, akik az ital segítségével akarnak egy kis vidámságot csempészni a szürke hétköznapjaikba. Ráadásul a társas élet nagy része a kocsmákra korlátozódik, sokan pedig saját borukat, pálinkájukat töltögetik.
Betegségnek számít az alkoholizmus – főként hazánkban –, mely lelki indíttatás miatt alakul ki, de öröklött tényezők is közrejátszhatnak. Addig nem lehet semmit tenni a „beteggel”, amíg nem vallja be saját magának is, hogy az ital rabja, és segítségre van szüksége. Az illető családjában is fellelhető ez a tagadó mechanizmus, hiszen egy fárasztó nap után sokan nem sajnálnak a párjuktól pár pohárkát, hiszen „had igyon, ez még nem alkoholizmus”.
Viszont, ha észrevehetők az elvonási tünetek, a rossz közérzet, az ingerültség, az izzadás, és a remegés, akkor nincs mese, le kell ülni megbeszélni vele a problémát. Sokan állítják, hogy hosszas küzdelmek árán kigyógyultak az alkoholizmusból, de ha valaki egyszer elkezdett mértéktelenül piálni, akkor bármikor visszaesővé válhat, és a helyzet egyre rosszabbodik.
Életünkben akadnak olyan helyzetek, amikor a bánatunkat italba folytjuk, de a mércét is meg kell szabni előre. Egy részeges este másnapján sokkal több terhet érzünk vállunkon a szesz utóhatása miatt, mélyebbnek tűnhet az elkeseredésünk – ez pedig újabb italért kiállt –, ezért a problémáink megoldása érdekében inkább más alternatíva után kell nézni, nem a pohár fenekére.
