Édesszájúak kánaánja

2011. 06. 21.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A hőség ellen a sok folyadék mellett egy nagy adag jéghideg fagylalt lehet a legjobb fegyver. Bizonyára egyetértenek ezzel azok, akik a minap felkeresték a Zila Kávéházat, ahol a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete tartotta az Év Fagylaltja verseny idei rendezvényét. Az édesszájú érdeklődők mellett olyan ismert személyiségekkel is össze lehetett itt futni, mint a februárban az Év Gasztronómusának választott Zila László mestercukrász, vagy Rúzsa Magdi énekesnő.

 

A rendezvényre bárki bemehetett szétnézni, gyönyörködni a szakmai kiállítók által szemlére bocsátott különféle ízű, típusú finomságokban. Akinek meghozta a látvány az étvágyát, az természetesen megebédelhetett vagy a fagyik, sütemények között is kedvére válogathatott, a hagyományos sütik mellett a látogatók a Zila László által megalkotott Zila Tortaformákkal készült nyalánkságok közül is csemegézhettek. A rendezvényen készült fotók alapján elég sokan éltek is a lehetőséggel.

A versenyzők tudását két kategóriában mérték össze, egy kötelező (gesztenye) és egy szabadon választott ízben kellett nagyot alkotni az indulóknak. A szakértő zsűri alapos mérlegelés után egy diós-mézes körte fagylaltot választotta a legjobbnak, de a többieknek sem volt oka szégyenkezésre. A Zila Kávéház - Krisztina Cukrászda színeiben induló Szabó Zsuzsa 2007 után ismét különdíjas lett, “Karibi varázs” névre keresztelt papayás fagylaltcsodája révén.

A fagyi rajongói mellett a hagyományos sütemények kedvelőinek is érdemes volt ellátogatni a Zila Kávéházba, hiszen itt rendezték az Ország Tortája verseny selejtezőjét is. A megmérettetésen összesen 30 pályázó közül választották ki a három legjobbat. A végső döntőbe két barackos és egy körtés torta került be, a végső győztesről augusztusban dönt az Ipartestület.

Zila Kávéház » Zila Tortaformák »



Szerző

donna.hu



Scroll to Top