Közeledik a karácsony, ez a nap pedig köztudottan a szeretet ünnepének számít. Vagyis ez az az időszak, amikor illik félretenni korábbi sérelmeinket, mások iránti ellenszenvünket, és – még ha nem is mindig van hozzá kedvünk – szeretni a másikat. Ám egyre többen kifogásolják azt, hogy nemcsak ezen a napon kellene szeretni egymást, már az is megoldás lenne, ha az év összes többi napján legalább nem utálnánk a másikat. Sőt, nemegyszer az is elhangzik, hogy ez az ünnep másról sem szól, mint képmutatásról, a szeretetünket pedig – ha már máshogyan nem megy – drága ajándékok vásárlásával mutatjuk ki. Akárhogy is van, felmerül a kérdés: ha ezen az egy napon képesek vagyunk valóban mindenkit szeretni, vajon miért változik ez meg az év többi napján? Ha nincs karácsony, miért utálkozunk egyáltalán?

Érdemes nyitott szemmel járni a világban. Ha kicsit szétnézünk a környezetünkben, észrevehetjük, mennyi agresszióval, és utálattal szembesülünk a hétköznapokban. Legyünk az év bármelyik szakában, agresszió sugárzik a tv-ből, rádióból, reklámokból, a munkahelyen egy-egy ügyfél, vagy kolléga gyakran szól hozzánk keményen, de még a bolti eladó is olykor durván viselkedik velünk. Arról nem is beszélve, hogy néha még saját barátaink, esetleg családtagjaink is hajlamosak élesebb hangnemet megütni. Érdemes megvizsgálni a másik oldalt is, és rájövünk, hogy néha mi magunk sem vagyunk különbek, azaz mi is tudunk éppen olyan rosszindulatúak lenni másokkal, mint amivel saját magunk szembesülünk.

Ez a fajta mentalitás – úgy tűnik – szinte kikerülhetetlen, az ünnepek közeledtével azonban némi változás mintha elindulna, legalábbis ami a médiát illeti. Elszaporodnak a meghittebb, családias hangulatú reklámok, a néhol monoton zenéket felváltják a lágyabb, karácsonyi dallamok, mindez pedig némiképp az emberek viselkedésén is nyomot hagyhat. (A karácsonyi bevásárlás közben szerzett bevásárlóközponti lökdösődős élmények természetesen nem sorolhatóak ide!) Ki tudja, miért, de valahogy a karácsony közeledtével egyre jobban kezdünk magunkra, illetve másokra figyelni. Talán a média hatása, vagy valami belső hang, tény, hogy a legtöbb esetben valami ilyenkor megváltozik, ami aztán sajnos az ünnepek elteltével olyan gyorsan tűnik el, amilyen hirtelen jött.

A kérdés viszont megmarad: vajon ilyen és ehhez hasonló élmények során képesek vagyunk-e igazán megélni az ünnepet belülről? Mélyen, valódi tartalommal, őszintén, szeretettel. Ez lenne ugyanis a cél, amely felé törekednünk kellene, ezen a napon legalábbis mindenképpen. Ha csak egy kicsit pozitívabban állnánk egymáshoz a hétköznapokban, a karácsony már nem a „szeretet ünnepe” lenne, hanem az a nap, amikor a család, rokonok, esetleg barátok együtt tudnak lenni, és őszintén örülni egymásnak.