Első izgalmak a baba körül

2008. 11. 23.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ezek a változások szinte kivétel nélkül olyan formában jelentkeznek, hogy a mama betegségre gondol, pedig a jelenségek legnagyobb része az újszülöttkor általános velejárója.

Milyen a bőre? Az első napokban a bébi bőre erősen vörös. Ez nem jelent semmi bajt, napok alatt elmúlik. Ugyanígy az sem jelent betegséget, ha a bőr erősen, nagy lemezekben hámlik. Ez a hámlás rendszerint az erős bőrvörösséget követi. Semmi teendő nincs vele.

Előfordul, hogy apró, foltos kiütés jelentkezik a bőrön. Rendszerint ez sem jelent lényeges bajt. A születés utáni harmadik-negyedik napon látható néha a bőrön, és az orvosok csalánkiütés természetű dolognak tartják. Ha a kiütés olyan, hogy apró, piros, kiemelkedő göbök tetején sárgás színű hólyag van, akkor ez az elváltozás már kezelést igényel. Ilyenkor híg hipermangános vagy sterogenolos vízben szokták fürdetni a kisbabát, a hólyagokat alkoholos vattával törölgetik le, és helyüket dermaforin porral hintik be. Erre a kezelésre a kiütés hamar elmúlik.

Az első napokban néha megduzzad a kezecskék, lábacskák bőre. Ez is átmeneti vizenyő szokott lenni, éppúgy, mint a duzzadás a mellbimbó- vagy a szemérem tájékán.

Az újszülött kisbaba homlokán az orrgyök körül vagy hátul a tarkótájon sokszor láthatunk szabálytalan, piros foltocskákat. Ezek nem emelkednek ki a bőrből, és ha újjal megnyomjuk elhalványodnak. Ezek egy-két év alatt általában eltűnnek – nem jelentenek betegséget.

Az olyan „tűzfolt”, amely lilásvörös színben kiemelkedi a bőrből és nyomásra nem halványul el, szintén nem mindig igényel kezelést. Hosszabb ideig meg kell figyelni, hogy ez az apró erekből álló duzzanat növekszik-e? Ha növekedés tapasztalható, akkor orvoshoz kell fordulni vele, de erre is csak néhány hónapos, vagy néhány éves korban kerül majd sor. A csecsemőkorban semmi teendő nincs vele.

 

Előfordulhat a harmadik, negyedik napon, hogy a kicsi egész teste sárgulni kezd. Az addig élénkvörös bőr sárgás színben kezd játszani, és a két szín együtt narancssárgát ad. Ez az úgynevezett újszülöttkori sárgaság, amely része az egészséges fejlődésnek.  Azért alakul ki, mert a tüdővel lélegző újszülött szervezete számára feleslegessé vált vörösvértestek elpusztulnak, a belőlük kiszabaduló festékanyag színe megsárgul, és megfesti a bőrt. Ez a folyamat néhány nap alatt befejeződik, a sárgaság egy hét alatt elmúlik.

Az újszülött korban észlelt sárgaság tehát általában normális folyamat. Előfordulhat azonban, hogy a sárgaság már a születés pillanatában meg van, vagy az első napon már kifejlődik, és gyorsan fokozódik.

Ilyenkor azonnal orvosi vizsgálatra és segítségre van szükség. Vannak esetek, amikor az előzetes terhességi vizsgálat alapján az orvos meg tudja mondani, hogy esetleg ilyen súlyosabb formájú sárgaság várható a szüléskor. (Vércsoport-összeférhetetlenség esetén). Ilyenkor az orvosok már előre megteszik a szükséges előkészületeket a születendő gyermek kezelésére. Ez is egyik fontos ok, amely miatt szükséges a rendszeres tanácsadásra járás.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top