Évezredes bölcsesség segít a gyógyulásban

2009. 04. 20.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az 5 csillagkép megfeleltethető az 5 bolygónak, az 5 földi évszaknak, az 5 iránynak, az emberi test 5-5 belső (nemes) illetve üreges szervének, és természetesen az elemeknek.

Elem: Csillagkép: Bolygó: Irány: Évszak: Fő jin és jang szerv: Fa keleti Jupiter kelet tavasz máj, epehólyag Tűz déli Mars dél nyár szív, vékonybél Föld központi Szaturnusz központ nyárutó gyomor, lép, hasnyálmirigy Fém nyugati Vénusz nyugat ősz tüdő, vastagbél Víz északi Merkúr észak tél vese, hólyag

Látható, hogy az 5 elem vagy 5 változó állapot a 3 tiszta erő által alakult ki az eredeti ürességből. A 3 erő az égi, az emberi és a földi erő, energia vagy alap, itt az emberi mintegy összekötő szerepet játszik az égi és a földi között. Ha ugyanilyen szempontok szerint közelítünk az 5 elemhez, akkor a Fa és a Tűz elem aktív, illetve a Fém és a Víz elem passzív karakterét a közép, vagyis a Föld elem egyensúlyozza ki. Így jön létre a taoizmusban elengedhetetlen egyensúly, a harmónia az erők és az elemek között.

Az elemek nem anyagi természetűek, hanem egyfajta erőt, kozmikus megnyilvánulást, uralkodó elvet vagy törvényszerűséget jelentenek. A természet 5 eleme vagy még inkább 5 fázisa, 5 mozzanata összefüggésben áll egymással, hatnak gondolati és érzelmi fejlődésünkre, táplálkozásunkra, valamint szerveinkre, egészségünkre. Ebben a gondolati rendszerben az elemek erejének és súlyának kiegyensúlyozottsága, egyenlősége adja az ember egészségét és harmóniáját.

A tápláló és a fékező ciklus

Az 5 elem összefüggéseit, működését ciklusaikban ismerhetjük meg. A kétféle ciklus, a tápláló és a szabályozó, az erők harmóniájára, egyensúlyára való törekvést jeleníti meg, míg ezek fordított működése, a visszaható és fékező ciklus az erők diszharmóniájának és egyensúlyvesztésének megfogalmazása.

A tápláló vagy Anya–Gyermek ciklusban minden fázisból a következő elem keletkezik. A Fa táplálja, éleszti a Tüzet, a Tűz szüli a hamut, a Földet, melyből kinyerhető a Fém, a kőzetek, ezekből pedig források fakadnak, vagy ha a fémeket megolvasztják, azok folyékonnyá válnak, a Víz pedig a Fát öntözi, táplálja.

A szabályozó vagy fékező ciklust más néven Nagyanya–Unoka ciklusnak nevezzük, mert a túl nagy változást szabályozza, tartja egyensúlyban, mint a hagyományőrző nagymama az unokáját. A Fa megeszi a Földet, a Föld felszívja a Vizet, a Víz oltja a Tüzet, a Tűz megolvasztja a Fémet, a Fém kivágja a Fát. Vagyis az egyik elem nem teszi tönkre, nem képes teljesen elpusztítani, csak szabályozza, egyensúlyban tartja a másikat.

Az 5 elem a hagyományos kínai orvoslásban (HKO)

Az elemek rezgésekkel, vagyis színekkel és hangokkal, érzékszervekkel és ízekkel, sőt érzelmekkel is összefüggnek. Ezek a kapcsolatok befolyásolják az öltözködést és ékszerviseletet, a megfelelő szín, zene vagy gyógyító hang alkalmazását, a helyes táplálkozást és az érzelmi, gondolati egészségvédő szokások vagy terápiák használatát.

A hagyományos kínai orvoslás (HKO) több ezer éves filozófiai és gyakorlati kezelési rendszerébe szervesen beépült az 5 elem tana és az ezzel kapcsolatos összefüggések.

Lássuk mindezt táblázatban összefoglalva:

Az öt elem: Szín: Íz: Hang: Érzékszerv: Érzelem: Fa zöld és árnyalatai savanyú kiabálás szem, látás adakozás, osztozkodás, harag, irigység, féltékenység Tűz vörös és árnyalatai keserű nevetés nyelv, beszéd öröm, szeretet, magány, lelki zavarok, idegesség Föld sárga és árnyalatai édes, semleges éneklés száj, ízlelés, tapintás együttérzés, aggódás, rágódás Fém fehér, fémes pikáns, csípős sírás orr, szaglás érzékenység, nyíltság, szomorúság, bánat Víz kék és árnyalatai sós nyögés fül, hallás értelem, bölcsesség, félelem, fóbiák

Látható, hogy az 5 elem vagy az 5 változó állapot között kölcsönös és dinamikus a kapcsolat. Minden táplálék, fűszer, íz, minden emberi szerv, testszövet, testfolyadék, érzék, érzékszerv, ugyanakkor a színek, a hangszín, a viselkedés, minden pozitív és negatív érzelem és lényeges tudati funkció is összefüggésben áll az elemekkel. Ez a hatalmas összefüggésrendszer lehetőségeket ad a megbomlott egyensúly helyreállítására, a testi-lelki egészség és harmónia megteremtésére.

Világújdonság a gyógyításban: a Pentagram® rendszer

Több mint egy évtizede az 5 elem tanán alapuló, egyedülálló gyógyító rendszert fejlesztettek ki Csehországban. Az Energy cég készítményei nálunk is hozzáférhetők.

A Pentagram® regeneráció az 5 elem tanán alapul; 5 alapterméke az emberi szervezet számára 5 lépcsőfokot jelent az egészséghez. Hatásaival ez a rendszer mind a 12 alapvető energiapályát (meridiánt) lefedi. A termékek mindegyike bioinformációs, széles spektrumú, regeneráló készítmény, amelyet a fitoterápia, az aromaterápia, a kristályterápia és a biorezonancia legújabb ismeretei alapján fejlesztettek ki. Ezeket a magas koncentrációjú termékeket különleges technológiával állítják elő. Nem tartalmaznak alkoholt, cukrot – ezért cukorbetegek is élhetnek velük –, és nincs bennük semmilyen mesterséges adalékanyag vagy színezék.

A Pentagram® család tagjainak mindegyike a testnek csak egy bizonyos területét befolyásolja. Mindig további szerveket készít fel a regenerációra, így könnyen elérhető a szervezet teljes egészségének helyreállítása.

További információ az Energy honlapján.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top