– A főiskolán, de már a középiskolában is mindig irigykedve néztem a csinos lányokat, hogy pasiznak, szerelmesek, szakítanak… Esküszöm, még a szerelmi fájdalmukat is irigyeltem, mert nekik legalább volt ki miatt bánatosnak lenniük.   Én nem kellettem senkinek, kövér voltam és csúnya.

– A fiatalságomat úgy éltem végig, hogy romantikus regényeket olvastam és filmeket néztem, reménykedtem, hogy egyszer betoppan a herceg, hiszen mindenkinek él valahol a párja, testének és lelkének a másik része. Egyre kevésbé hittem ebben az eszemmel, de a lelkem nem tudta elfogadni a valóságot: ültem és vártam.

– 28 évesen még szűz voltam. Ekkorra annyira összetörtem, hogy pszichológushoz kellett mennem, mert állandó sírógörcseim voltak. Ő mondta, hogy lépnem kell, muszáj nyitnom a férfiak felé, az sem baj, ha nem a tökéletes kapcsolatot találom meg rögtön. A beszélgetések során némi önbizalmaz csöpögtetett belém, és egy vállalati bulin jól leittam magam, és elcipeltem egy kollégámat egy félre eső szobába. Így történt meg az első alkalom, nem is emlékszem igazán az egészre, csak arra, hogy másnap milyen rosszul voltam.

– Az eredmény később jött meg: elterjedt a híre, hogy mégsem vagyok vasszűz, és egyre több kolléga próbálkozott nálam. Én pedig engedtem nekik. Tudom, ez valahol szánalmas, én voltam „mindenki kurvája” a munkahelyen, de aki 28 évig szűzként volt kénytelen élni, annak ezek az élmények a mennyországot jelentik! Aztán új helyre sodort az élet, új városba, új munkahelyre, ahol tiszta lappal indíthattam. Már tudtam, hogy én is kellek a férfiaknak, nem vagyok reménytelen eset, így keresni kezdtem a megfelelő férfit.

– Kialakítottam a magam magányos életét, úgy rendeztem be, ahogy nekem jó, talán ezért sem maradt meg mellettem sokáig senki. Ha volt valakim, inkább mentem hozzá, vagy akár egy szállodába is, de azt nagyon nem szerettem, ha hozzám jöttek a férfiak. A lakásom rendje azonnal felborult – nem is tudom, hogy működik ez, de rohadtul idegesített, hogy motoszkálnak a fürdőszobámban, a konyhámban… Azzal vigasztaltam magam, hogy ez azért van így, mert még nem találtam meg a nagy Őt, az igaz szerelmem biztos nem idegesítene!

– Ám csak teltek tovább az évek. Férfiak jöttek-mentek, én meg maradtam, ahol voltam. Ez van. Egy magányos, csúnya, és most már öreg nő lettem. Csak az üresség van a szívemben, nem lesz soha családom, gyermekem. És közben az emberek mind azt hiszik, hogy én csak egy „nagyétkű” nő vagyok, aki nem tud és nem is akar együtt élni valakivel, akinek csak „arra” kellenek a férfiak. Kinevetnek, megvetnek, kigúnyolnak. Senki nem tudja, milyen fájdalommal élek meg minden napot!

Kapcsolódó anyagok:

$$1113$$

$$1114$$