Kedves Donnatársaim!

Szeretném veletek megosztani egy élményemet, amit féléves ausztráliai ottartózkodásom  alatt tapasztaltam, éltem meg.  Nagyobbik leányom és családja meghívásának boldogan tettem eleget. Életem első, de annál hosszabb repülőútjára, mondhatnám kalandjára készültem: Western-Ausztráliába.

A közel 30 órás utat, amit  három különböző légitársaság gépével, terminálokban való várakozással, nem kis izgalommal, kíváncsisággal és vajmi kevés angol nyelvtudással tettem meg. Ma már könnyű szívvel és lélekkel írom le.

Az egyik felem bizony ott maradt, a Föld másik felén, abban a nyugodt, stresszmentes, félelem és bizonytalanság nélküli, napfényes kontinensen. Ahol jólét van és az emberek  anyagi gondok nélkül élik  mindennapjaikat.

Napról-napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra egyre többet láttam, tapasztaltam és ismertem  meg az ottani szokásokról, kultúráról, mentalitásról, emberi viselkedésformákról.

Hányszor, de hányszor imádkoztam hangtalanul magamban, hogy mennyire más lenne, mennyivel könnyebb lenne, ha hazavihetném Magyarországra ezt a sok-sok humánus, emberek érdekeit előnybe helyező hozzáállást, ,,ésszerű törvényeket”, rendelkezéseket. Naivan, mint a mesében, ,amikor az Aranyhalacska teljesíti a szegény ember három kívánságát. Tudtam, hogy mit kívánnék az én drága kis hazámnak.

Munkanélküliség? Ott olyan nincs, hacsak valaki önszántából /lustaságból,kényelemből/ vagy egészségügyi okokból nem akar, ill.nem tud munkát vállalni. A különböző.../leszázalékolási, munkanélküli, egyéb/...segélyekből megfelelő színvonalon meg tudnak élni, nincs nyomor, éhezés, koldulás. A kismamák, ha vissza szeretnének menni dolgozni /ami nem jellemző, hiszen elég az egy kereset egy családban/,..az idősebb korosztály../50 körüliek/...  találnak és kapnak munkát. A fizikai munkának tisztelete, becsülete van, és jól meg is fizetik. Fő kritérium az angol nyelv ismerete, használata. Nem kell két-három diploma, száz oldalról megtámogatott protekció, beajánlás, hogy tisztességesen megfizetett munkához juss. Természetesen nem bankigazgatásra gondolok itt. A rendkívüli jólétben élő emberek is ugyanolyan kedvesek, barátságosak, ugyanúgy egy szál pólóban, shortban, strandpapucsban vásárolnak a Shopping Centerben, mint bárki más. A több százmilliós autójukba való bepakolásnál vettük észre, hogy valójában kik is ők. Még sincs kivagyokmivagyokiság, nem fitogtatják. Szerények, kedvesek, szóba állnak veled.

Nekem nagyon  tetszett, szimpatikus volt ez a mentalitás, és még  sok minden más is.

Egyik felem visszavágyik, a másik ideköt, erre a megtépázott, hitehagyott, de mégis gyönyörű  Magyarországra.

Amikor landolt a gép Ferihegyen, legszívesebben letérdepeltem volna, megköszönve hálát adni a szülőföldemért ,,minden rosszat, csalódást, kudarcot, megaláztatást elfelejtve… Eszembe villantak a Szózat sorai: -

A nagy  világon  e kívűl

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.

Csak ne lettek volna olyan sokan körülöttem....