Már a kapcsolatunk elején rengeteget kirándultunk, állandóan utaztunk, ez egy életforma és mindketten imádjuk. 3 hónap múlva a Rám-szakadéknál megkérte a kezemet és én gondolkodás nélkül igent mondtam, hihetetlen szerelem volt.  

Sajnos anyósom és férjem sógornője mindezt nagyon irigyelték. Irigyelték, hogy mi az egész kapcsolatunkat, a házasságunkat már úgy éltük meg, mint egy ajándékot egymás irányába. Hetente többször együtt főztünk, gyertyafényes vacsorák, közös olvasások, szeretet – egy olyan házasság, ami az ismerőseim körében is egyedülálló.

Kéthavonta vidékre mentünk wellness hétvégére, mindig úgy aludtunk el, hogy egymáshoz bújtunk, reggelente ő korábban ment, de előtte 20 percig simogatta, puszilgatta az arcom, szerelmes verseket írt nekem, a tenyerén hordott és tőlem ugyanezt kapta viszonzásul.

Sajnos már a házasságkötésünk sem volt zökkenőmentes, mert anyósom mindent elkövetett, hogy rosszul sikerüljön. Gyakorlatilag az egész készülődést ki akarta venni a kezünkből. Gondolhatjátok, amíg mi moziban voltunk, ő megírta a vendéglistát, csak tőlem senki nem szerepelt rajta. Mindezt úgy, hogy semmi anyagi résszel nem szállt be. Még azt is ki akarták választani, mit kell felvennem. Sarkamra álltam, és ezért besértődött. Onnantól kezdve szerintem megfogadta, hogy elválaszt minket egymástól.

Sajnos nekem már nem élnek a szüleim, így a férjemnek nem volt jó ellenpélda, hogy lássa milyen egy normális család. Az anyja majomszeretettel nevelte föl, pedig 3 gyereke van, az apjukat öngyilkosságba hajszolta, mert fűvel-fával csalta, aztán a férjemben látta a férfit és szó szerint szerelmes volt belé. Úgy ölelte, csókolgatta, mintha a nője lenne, de a férjem húga nem különben. Gyertyafényes fürdőzés hármójuknak, stb. Amikor erre rájöttem, beszéltem a férjemmel, és kértem lazítson az anyjával a köteléken, és ő bizony szeretett annyira, hogy elmaradtak a szinte vérfertőzéshez hasonlatos szeretet megnyilvánulások. Persze, ezt az anyósom úgy értékelte, hogy szó szerint elvettem tőle a fiát. Úgyhogy odáig jutottak, hogy a másik menyével bejöttek az üzletembe és elvertek. Rendőrségi ügy lett belőle.

A férjem gyenge volt, bár összeveszett az anyjával, elég gyorsan visszahódította a kisfiát. Úgyhogy az lett belőle, hogy szülinapot, meg minden ünnepet megtartottak nélkülem, mert én oda nem megyek, ahol engem megvertek. Azért nálam is van egy határ.  De amikor otthon voltunk, kettesben, már minden csak rólunk szólt, és hihetetlenül boldogok voltunk ketten.

Aztán 2007 novemberébe a férjem valamelyik okos volt osztálytársa megismertette őt egy hálózatépítős szektával, ami csak vitte a pénzt, hozni nem hozott semmit. Én közgazdász lévén nem helyeseltem, és anyósom kihasználta, hogy most nem állok ebben mellette. Támogatta, oda cipelte föl – hozzá - az esetleges behülyítendő embereket, és a vége az lett, hogy 2007 karácsonyán írt egy szerelmes levelet, kiürítette a lakást és hazaköltözött az anyjához. Közben összejött egy nagyon csúnya roma lánnyal, akit amikor anyósom meglátott, kitért a hitéből, mert rájött nem feltétlenül jobbat, hanem rosszabbat is kaphat.

Mikor ezzel a csajjal megismerkedett – ez 2008 január elején történt –, két nap múlva megváltoztatta a számát, nyolc napra rá beadta a válókeresetet, és gyakorlatilag soha többet nem lett számomra elérhető. Még volt egy próbálkozásom, elmentem egy ilyen agymosásos összejövetelre, de mikor onnan kijöttünk összevesztünk a csaj miatt és úgy megvert az utcán, hogy súlyos testi sértéssel kórházba kerültem. Az a férfi, aki rajongásig szeretett, egy ilyen riherongy miatt majdnem megölt.

Egy évig küzdöttem érte, hátha felébred abból a kábulatból, amibe a szekta és az anyósom tette, nem mentem bele a válásba, de idén február 18.-án már el se mentem a tárgyalásra, ha menni akar, akkor „ágyesz-bugyesz”, úgysem volt rám kíváncsi már egy éve.

Ő, aki azt mondta sosem hagy el, aki tudja, hogy nekem senkim nincs, egyedül hagyott örökre. De most újra boldog vagyok, vannak régről és újonnan szerzett nagyszerű barátaim, leköltöztem Ceglédre. És előbb-utóbb gondolom a szerelem is rám talál. Rá kellett ébrednem, hogy a lelki nyugalom mindennél fontosabb. A boldogság nem kívülről – a volt férjem "nagyszerű" családjából érkezik –, hanem belső lényünkből fakad. Ennek megélése azonban, ha nagy a "csatazaj" intrika, utálkozás – nem igazán lehetséges.

Azt gondolom, a jó irány felé haladok, mindig is ezt tettem, csak eddig ösztönösen, most már tudatosan. A jó irányt viszonylag könnyen tarthatjuk: igyekszünk az élet minden formája, egy hátán vergődő bogár, egy növény, mi több, a kibírhatatlan szomszéd vagy munkatárs felé is megértéssel és jó szándékkal fordulni. Tiszteljük az igazságot, és kerülünk mindent, ami hamis, ami valótlan. Fontos: nem harcolunk ellene, hanem elkerüljük: ahogy a Buddha tanította: ne harcolj ellenségeiddel; saját természetük viszi őket romlásba. Mindössze ennyi a tennivaló, a többi már magától alakul.

Róla mit tudok? Semmit… Az utolsó tárgyaláson az ügyvédem szerint úgy nézett ki, mint egy drogos. Az anyja nagyon szeretne pénzt kiszedni belőlem, de még nem indított pert, és úgysem fogom hagyni. Biztos boldog, amikor utoljára tavaly novemberben a bíróságon láttam, sovány volt, mikor együtt éltünk sosem volt ilyen sovány és összetört. Sajnáltam. Szeretem-e még? Azt az embert, akihez hozzámentem, akivel együtt éltünk, aki annyira szeretett, azt örökké szeretni fogom, de ez az ember, akivé vált, már nem ugyanaz az ember.

- K.K.Á -