Nos, ismerkedjünk meg a fotókkal kicsit közelebbről! Az egyik sorozat a spanyol Vogue-ban, míg a másik a Pop magazin szeptemberi számában látható.
Mindkét lapban a hatvanas és hetvenes évek olasz életérzése, a Fellini által megjelenített világ idéződik fel.
A Vogue magazinban napvilágott látott fotósorozat címe Dolce Vita, vagyis Édes élet, ami Fellini egyik leghíresebb alkotására utal. A képek egy része azokon az emblematikus helyeken készült Rómában, ahol a film főbb jeleneteit is felvették.
A fotókat egy perui származású divatfotós, Mariano Vivanco készítette. A brazil modell, Raquel Zimmermann pedig tökéletesen hozza az olasz rendező által megálmodott érzéki, de mégis fenséges nőt. A szőke szépség egy pár képen igen kevés ruhadarabot visel, de szerintem ez még inkább fokozza a Dolce Vita által kiváltott érzéseket.
A Pop magazinban ennél az editoriálnál kicsit visszafogottabb fotósorozatot láthat a divatrajongó közönség. A képeken, amiket egyébként a Sean & Seng páros készített, Mihalik Enikő és Tatyana Melnychuk pózol szintén Róma legismertebb részein.
Habár ezek a képek nem olyan direkt módon idézik meg Fellini munkásságát, mint a Vogue, már a divatanyag címében is megtaláljuk az utalást. A Rome. Savage. - vagyis Róma, a kegyetlen - a rendező kései filmjét, a "Rómá"-t juttathatja eszünkbe. Fellini önéletrajzi ihletésű alkotásában nagy jelentőséget tulajdonított az álmoknak, a költőiségnek, és egyfajta megfoghatatlan hangulat jellemzi.
Ez tükröződik a most elkészült képeken is, amelyek a modellekkel és helyszínekkel tökéletesen hozzák a Fellini által megálmodott világot. Nektek melyik fotósorozat tetszik jobban?
Forrás: www.divat.hu