Fröccsöz(z)ön!

2011. 06. 14.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ismét ránk köszöntött az év legforróbb, nyaralással, fesztiválokkal, éjszakába nyúló bulizással spékelt időszaka. Az emberi test jelentős részét alkotó víz ilyenkor ijesztően gyors ütemben párolog el, fontos tehát a megfelelő mennyiségű és nem utolsósorban jó minőségű utánpótlásról gondoskodni.

A legnépszerűbb nyári frissítők sorában itthon előkelő helyet foglal el régi ismerősünk, a fröccs. A jó bor és a szóda különböző arányú keveréke immár több mint 150 éve oltja szomjunkat és fokozza hangulatunkat, de az idők múlásával sem csökken a népszerűsége.

  Fotó: Kállai Márton

Óriási sikerét jelzi az is, hogy ma már szinte követhetetlen mennyiségű változata alakult ki, minden régiónak, városnak, vagy éppen baráti társaságnak megvan a maga favoritja. Mivel gyakorlatilag mindenféle arányban keverik, az erősebb borok kedvelői éppúgy szeretik, mint a visszafogottabb iszogatás hívei.

Hódító útja során igazi kultuszitallá avanzsált, amit a felhasznált bor mennyiségétől és típusától függően ezerféle névvel illetnek. A házmester, a kisfröccs és a hosszúlépés talán a legismertebbek, de a fütty, tréfa, bivalycsók, mafla, bakteranyós, polgármester kifejezések is utalhatnak egy pohár gyöngyöző fröccsre.

   Fotó: Kállai Márton

Aki helyszínt keres egy jó fröccsözéshez és kiadós beszélgetéshez, az biztosan remekül érzi majd magát a Zila Kávéház terebélyes gesztenyefái árnyékában. Annál is inkább, mert a jó fröccs nem csak magában jó, de kiváló kísérője főételeknek, desszerteknek, süteményeknek, amelyekből a Zila Kávéház kínálata legalább olyan minőségi, mint a fröccsök terén.

Zila Kávéház »

Zila Tortaformák »



Szerző

donna.hu



Scroll to Top