A gyermekek sportolása nagyon fontos. Hazánkban is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyerekek testnevelésére, de ahogy az lenni szokott, az Egyesült Államokban egy kicsit megint túllőttek a célon. Egy cég azzal hirdeti magát, hogy a gyermekeken elvégzett DNS-tesztek alapján igazolhatja a szülőknek, hogy csemetéjükből lehet-e élsportoló vagy nem.
Mielőtt úgy éreznénk, hogy egy bizarr science-fiction regénye csöppentünk volna, le kell szögezni, hogy a teszt már létezik egy ideje. A kutatóintézetek azonban továbbra is kardoskodnak ellene, hiszen a teszt csupán a testfelépítés és az immunrendszer alapján ad végeredményt és emiatt nem jelenthető ki száz százalékban, hogy a vizsgált gyermek valóban élsportoló lehetne nagykorára.
A vállalat azonban hajthatatlan volt és odáig ment el, hogy pár hónapja piacra dobott egy Sport X-Factor nevezetű tesztet, mely állítólag „megmondja” a kedves szülőknek, hogy a gyermek mely sportágakra a legalkalmasabb. Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző hivatala azonban úgy döntött közbeavatkozik, mielőtt a szülők tömegével rohannák meg az orvosi rendelőket.
Larry Lauer A Michigan Állami Egyetemen fejlődéstant oktat. Ő értékelte az új terméket a Time magazinnak: „A genetikai vizsgálatok valóban kideríthetik, hogy milyen lehet gyermekünk állóképessége, gyorsasága, esetleg ereje, de azt, hogy vajon érez-e elkötelezettséget, szenvedélyt az adott sport iránt, semmilyen genetikai teszt nem tudja kideríteni. Márpedig ez legalább olyan fontos tényező, mint a genetikai adottságok. Illetve attól, hogy valaki sikeres egy adott sportágban, még nem biztos, hogy élvezni is tudja majd.”
A kutató szerint a felhajtás lényege csupán az, hogy a tesztet előállító társaság rájátszik a szülők félelmeire, hogy gyermekük esetleg nem lesz teljesen egészséges. Ezeket a félelmeket azonban nem szabad táplálni.
A cég azzal védekezik, hogy a teszt csak arra jó, hogy a szülők megbizonyosodjanak róla, hogy gyermekük nem fog összeesni vagy szívrohamot kapni egy-egy keményebb edzés alatt vagy után. „A szülőket megnyugtatni akarjuk nem pedig megijeszteni.” Foglalta össze szóvivőjük egy, a Washington Post-nak adott interjúban.
Lainie Friedman Ross a Chicago Egyetem gyermekorvosa viszont azok mellé állt, akik betiltatnák a tesztet. „Nem szabad az egyébként is sokszor túlbuzgó és kétségbeesett szülők kezébe ilyesmit adni úgy, hogy valóban nem tisztázott az eredmény valódisága. Képzeljük el, ahogy egy ideges szülő rákiabál a gyerekre, hogy ezt meg azt nem csinálhatja, mert a genetikai tesztje szerint nem alkalmas rá. Szerintem ez teljesen abszurd.”
Nektek mi a véleményetek? Jó lenne egy teszt, amivel kideríthetjük, hogy a gyermekünk mely sportokra alkalmas és melyekre nem?