Gyermekeink – és az olvasás

2009. 05. 25.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

   Andersen, Grimm, Hauff, a nagy külhoni klasszikusok, s természetesen Benedek Elek meséi, Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséje, Kisgyermekek nagy mesekönyve, a Hollókirály és más mesék… Hosszú a sor, szerencsére. Gyermekkorom nagy-nagy kedvencei. Kezdetben, kicsi gyermekként édesanyám és édesapám szavaival. Később magam olvastam. Faltam a könyveket. Az én gyermekkoromban még /talán/ általánosnak, jellemzőnek tekinthető az olvasás. A könyvek és az irodalom szeretete.    A kiskori esti mesék klasszikusai mellett a – Mesélj magadtól!, a – Fejből mesélj! gyermeki felszólításai sem voltak ritkák. A tó és a bárányka, ki tudja hány meg hány változatban született meg esténként. Édesanyám képzeletében megszületett meseváltozatok… Magától értetődően, akár a mai gyerekek, akiknek még mesélnek, én is kértem, hogy egy-egy életmese részese lehessek, a – Mesélj bele!  gondolatiságával.    A mai hiányokat én sem tudom megmagyarázni, én sem tudok receptet adni a mese nélküli, a könyv nélküli világra. Hivatkozhatunk pénzre, időhiányra, anyagiakra, sok munkára…, bármire. Mondhatunk mentségeket, melyeket önmagunk teremtünk önmagunknak.    A nagyobb gyerekek lődd le, robbantsd fel, gyilkold meg játékokkal múlatják idejüket a számítógép előtt. Kisebb gyermekeink gépbe lökött CD-k, DVD-k előtt töltik idejüket. Gyakran átdolgozták a megfilmesített változatot. A könyv ismerete nélkül azt hihetnénk, az eredetinek vagyunk részesei. Gyakran már a könyvek, a mesék sem az igaziak.    Néhány nappal ezelőtt, az egyik könyvesboltban lepődtem meg: klasszikus meséinket is átdolgozták, lerövidítették! Emlékszem, gyerekként, karácsonyra Defoe Robinsonját kértem. A címlapon a következőt láttam: „Az ifjúság számára átdolgozta…”, s egy név következett. Akkor még nem értettem. A regény ott fejeződött be, hogy a címszereplő, Péntekkel együtt, hajóra szállt. Jóval később került kezembe egy másik kiadás. Ebben a könyvben haza is tértek, s a bennszülöttnek számtalan társadalmi igazságtalansággal kellett szembenéznie.    Nem szándékom mentséget keresni a mai szülőknek. Tudom: a megélhetésért kemény a küzdelem, de: csupán az akaratunkon múlik, mire szánunk egy kevéske időt. A mese, legalább a felolvasás szintjén, maradjon meg felnövekvő gyermekeinknek! Körülbelül két éve, éppen karácsony előtt, olyan könyv került a kezembe, amelyben egy gombnyomásra a könyv kezdett el mesélni. Pontosabban: egy gépi hang. Kétségtelenül kényelmes megoldás, ám értelmetlen – és: embertelen! A Magyar Írószövetség tagjaként, íróként, költőként is vallom: a gyermekeknek csak hibátlan értéket szabad átnyújtanunk! Ehhez képest több könyvkiadó is arra szakosodott, hogy pénzért bármit kiad! Az igénytelenség nem számít! Add a pénzed, s én kiadom! – ez a jelszavuk… Számukra lényegtelen, hogy a versek ritmusa a legkátyúsabb utakhoz hasonló, a rímekről, a verstanról fogalma sincs a szerzőnek… Mégis kiadják!     Négy évtizede vagyok pedagógus. Általános iskolai tanárként kezdtem. Évtizedek óta középiskolában tanítok. Ifjúság elleni bűntettnek tartom a KÖTELEZŐK RÖVIDEN könyvsorozatát! Nem hiszek abban, hogy néhány száz oldalt lehet tömöríteni /ha úgy tetszik: zanzásítani/ néhány oldalban. Emellett gyakori hibákkal találkozunk bennünk, s az lehet az érzésünk, a „zanza-mester” nem ismeri az eredetit! /Bárki felteheti a kérdést, ha ennyire ellenzem, akkor honnan ismerem?! Jogosnak tűnik. Az én tanítványaim egy részének kezében is látom ezeket az értékvesztésről tanúskodó kiadványokat. Olvasgattam egy kicsit!/    Mi tehát a megoldás? Csodát tőlem sem várhat senki. Bizonyára más jellegű ismereteket kellene átadni a gyerekeknek, például az általános iskolák első osztályában /is/! 2009 szeptemberében jelenik meg könyvsorozatom harmadik kötete, mely éppen az iskoláról mesél. Belenéztem az iskolai tankönyvekbe, nehogy hibát kövessek el. Előbb csodálkoztam, majd megdöbbentem attól, amit ott láttam… Érdemes – és érdekes – lenne eltűnődni a jelenlegi kötelező olvasmányokon, általános- és középiskolában egyaránt.    S leginkább: időt, ha szűkre szabottat is, lopni kellene magunktól, hogy meséljünk gyermekeinknek, unokáinknak, és beszélgessünk! Beszéljünk meg olvasmányaikat is.  Sokat beszélgessünk! Mindenről!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top