Gyros

2008. 11. 26.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók: Pitához: 1 kg liszt (lehet teljes kiörlésű is), 2,5 dkg élesztő, 1/2 teáskanál cukor , vagy édesítő, 1/2 teáskanál só, min. 0,5l langyos víz.

"Töltelékhez": 60 dkg színhús (bármilyen lehet), görög fűszerkeverék, 2-3 evőkanál olaj, 1 kígyóuborka, 3 paradicsom, 2 fej lilahagyma, fejes káposzta vagy saláta levél, 2 dl natúr joghurt, fokhagyma, erőspista, ( illetve bármilyen zöldség amit szeretsz).

Tészta: Kevés langyos vízben elkeverjük az élesztőt, a cukrot és a sót, a liszthez adjuk, és annyi vízzel gyúrjuk ki,hogy lágy kenyértészta állagú masszát kapjunk. Letakarva 1 órát kelesztjük. Lisztes kézzel 10-15 golyót formálunk belőle, ezeket 15 percig pihentetjük (ragadós lesz a tészta). A golyókat jól belisztezve 1/2 cm vastagra, pita nagyságúra nyújtjuk. Sütőpapírral bélelt, vagy kilisztezett (nem vajazott !) tepsire rakjuk úgy, hogy amit legelőször nyújtottunk, az kerül be először, és úgy, hogy az a fele ami eddig alul volt, felülre kerüljön. Kb 2-3 percre betoljuk az előre felforrósított sütőbe. Amikor felpúposodik megfordítjuk, és a másik felét is zsemleszínűre sütjük - nem baj, ha fehér marad, de semmiképp se süssük túl - kb 3 perc elég egy egy oldalnak. Tálba szedjük és konyharuhával letakarjuk, különben ropogós és kemény lesz.

Töltelék: a húst apró darabokta vágjuk, befűszerezzük, majd kb 15-30 perci állni hagyjuk. 2-3 evőkanál olajat melegítünk egy serpenyőben, és ezen alaposan megsütjük. A zöldségeket felkockázzuk. Az öntethez a joghurtot összekeverünk egy kevés reszelt fokhagymával és a görög fűszerkeverékkel. Végül a pitát fél percre a mikróba tesszük, majd levágjuk a tetejét; belsejét késsel megkezdve, majd kézzel vagy villával óvatosan kettényitjuk. Ebbe mehet a sült husi, a zöldségek, az öntet és ízlés szerint erőspista. Kb. 10-15 adag lesz ekkora mennyiségekből.

Talán bonyolultnak tűnhet, de nagyon egyszerűen elkészül. A pitát kiválóan lehet fagyasztani, és utána mikrózni is. Jó étvágyat hozzá!

Köszönjük szépen Borsodi Tímeának, és továbbra is várjuk a receptjeiteket a recept@donna.hu  e-mailcímre!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top