Ha nem kapja meg otthon 1. rész

2009. 04. 21.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Éváék története,úgy kezdődött, ahogy a tündérmesék befejeződnek: hetedhét országra szóló lakodalmat ültek és boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Pontosabban: két évig felhőtlen boldogságban, csak egymásnak éltek, ám ekkor megszületett szerelmük várva-várt gyümölcse. Sírós-hasfájós volt e „gyümölcs”, szülei éjszakáit akaratlanul is ellopta, s a nappalok íze is megváltozott ezután. Éváé édes magányban telt, egyedül egész nap a bébivel, Péteré pedig valami kesernyés mellékízt kapott, sehogy sem találta a helyét otthon. Éva a babával és a háztartással volt elfoglalva, úgy tűnt teljesen megfeledkezett arról, hogy valaha Péter volt az életében a legfontosabb. Mire megszületett a kislányuk, Péter elfogadta, hogy a „szívem”, „drágám”, „kicsim” már nem neki szól, helyette Apuvá lépett elő.

Nőttek a gyerekek, és nőtt a távolság Éva és Péter között. Hiába ébredtek minden reggel egymás mellett, a hitvesi ágy kihűlt. A szex nem volt már se játék, se szenvedély, a házasélet rutinos része lett. Mindegy volt, hogy összebújtak-e vagy sem, másnap az élet úgyis ugyanúgy folytatódott tovább: munka, gyerekek, háztartás. Így aztán lassan le is szoktak róla, és leszoktak egymásról is. Csakhogy Péter teste tiltakozott, negyvenes évei közepén nem akarta még bezárni a kapukat. Épp ellenkezőleg, először csak résnyire nyitotta ki, a sikeren felbuzdulva aztán szélesre tárta, s ki-be jártak életében a nőcskék.

Éva hívta így őket, és szemet hunyt felettük. Nem akart versenyezni a kis csajokkal, hagyta, hogy férje velük élje meg „perverz vágyait”. Tudta, hogy Péter úgyis őt szereti, s a gyerekeit, a családot nem adná fel egyetlen nőcskéért sem. Tévedett.

Tízéves volt a kisfiúk, amikor a papa elköltözött. Éva még mindig nem aggódott: visszajön. Sehol nem lesz olyan jó dolga, mint itthon. Majd hiányozni fog neki a tiszta zokni, vasalt ing, finom vacsora – senki nem fogja, úgy kiszolgálni, mint ő. Igaza lett. Senki nem szolgálta ki Pétert, egy év múlva elváltak, azóta is egyedül él. A nőcskék jönnek-mennek, mindent megadnak, a legtitkosabb vágyait is valóra váltják. Ma már mindent megkap otthon. Csak éppen otthona nincs többé.

Éváék története annyira gyakori, hogy szinte bármelyikünk találkozott már hasonlóval. Jó esetben nem a közvetlen környezetében, de a barát, a kolléga vagy az ismerős ismerőse éppen így járt. Hiába, a férfiak már csak ilyenek, a vérükben van a hűtlenség! – sóhajtunk fel sokan, mégis jobb lenne inkább elgondolkodni. Biztos, hogy a gének hibája, a sors akarta és nincs, mit tenni ellene? Törvényszerű, hogy a nagymamák jóslata beteljesül? És vajon, mi az, amit Péter nem kapott meg otthon? Ilyen fontos lenne a férfi életében a szex? Egy lepedőmutatvány elfeledteti vele mindazt, amit a család, az otthon adott? Vagy másról, többről van szó?

És mit keresünk mi, nők a kapcsolatban? Mi történik, ha mi nem kapjuk meg otthon? A következő cikkben ezt is meglátjuk.

Kapcsolódó cikkek:

$$3282$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top