Hadonássz, ha karriert akarsz!

2011. 02. 23.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A vezető pozícióban dolgozók tökéletesen tisztában vannak a non verbális kommunikáció befolyásoló hatásával és meggyőző erejével a munkahelyeken. Ám egy új angol tanulmány felfedezései szerint a testbeszéd nemcsak hatást gyakorol a környezetünkben lévő emberekre, de sokkal inkább manipulálja a hallgatót, ill. beszélőt, mint a munkahelyen betöltött pozíciónk.

A kutatók vizsgálódása olyan eredményeket produkált, melyeken maguk is megdöbbentek: a gesztusok, a mimika vagy a testtartás többet nyomott a latban egy prezentáció során, mint az illető munkahelyi státusza. A testbeszéddel társult előadásmód ugyanis különböző viselkedést vált ki a másik félből, mint a testbeszéd nélküli társalgás. A non verbális kommunikációval fűszerezett beszámoló lényegesen erőteljesebb, meggyőzőbb, az előadó mondandója hamarabb eljut a hallgatóság tudatáig.

Vizsgáltak magasabb és alacsonyabb rangú alkalmazottakat egyaránt. A résztvevőknek kétféle testtartást kellett produkálni, hogy a kutatók le tudják tesztelni a feltételezéseket: egyesek nyitottabb pozitúrában ültek le, széttárt lábakkal és a szék karfáján pihentetett kézzel, mások pedig fegyelmezett, zárkózott ülésmódot vettek fel, összezárt lábakkal. Az eredmények egyértelműen bizonyították a kutatók előzetes vélekedését: a nyitottabb, magabiztosabb testtartás célravezetőbbnek bizonyult. A tanulmány summája tehát a következő: számít a rang egy megbeszélésen, ám a testbeszéd győzedelmeskedik a státusz felett.

A pszichológus Dennis Kravetzet egyáltalán nem lepték meg az eredmények. Egy könyvében már rég összegezte, hogy az előadásmód (mind a kommunikáció stílusa, mind a hozzátartozó testbeszéd) meggyőzőbb, mint a cégen belül betöltött poszt.

Szemkontaktus

A szemkontaktus fenntartása rendkívül fontos, magabiztosságot, őszinteséget és egyenes viselkedést sugároz a vezető felé. Azonban nem minden kultúrára érvényes ez a szabály, az ázsiaiaknál például kifejezetten sértő, ha hosszasan fenntartjuk a szemkontaktust.

A vezetők,menedzserek idejének 60%-át mások hallgatása teszi ki, így aztán valóban elengedhetetlen, hogy mondandónkat hatékonyan közöljük a főnökkel, ha hatni szeretnénk rá, bátran nézzünk a szemébe!

Gesztusok és mimika

A gesztusok és arckifejezések nagymértékben hozzájárulnak az üzenet sikeres közvetítéséhez, nagyobb az esélye annak, hogy a hallgatók azonnal megértik mondandónkat, ha nonverbális kommunikácóval is alátámasztjuk azt.

Kommunikáció

Előadás közben ne hadarjunk, hanyagoljuk az ’ö’ betűket és egyenes, nyílt beszéddel adjuk a hallgatóság tudtára közlendőnket.

Összegezve tehát elmondhatjuk, időnként sokkal meggyőzőbb a stílus, mint maga a tartalom. Persze valójában a prezentációnk teljes mivolta számít, ám ha a társalgást megspékeljük egy csipetnyi mimikával, egy kiskanálnyi magabiztosságra utaló testtartással és jókora adag szemkontaktussal, biztos a siker!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top