Hajdúkáposzta

2010. 01. 06.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A savanyú káposztát egy kicsit átmossuk. Olajon megpárolunk a finomra vágott hagymát, majd belekeverjük a pirospaprikát. Ráöntünk 2 evőkanál vizet, rátesszük a káposztát és jól összekeverjük. Ráöntünk egy pohár vizet és fűszerezzük, babérlevéllel, 1 evőkanál vegetával és egy kevés borssal, majd 15 percig közepes lángon forraljuk.

Belekarikázunk füstölt kolbászt és még ezzel is  főzzük míg meg nem puhul.

A tejfölt egy kevés liszttel és fél deci vízzel simára keverjük, beleöntjük  a káposztába és összeforraljuk. Végül csipetnyi cukorral ízesítjük. A kész káposztának főzelék sűrűségűnek kell lenni.

Gyorsan elkészül és knédlivel nagyon finom laktató étel.  Jó étvágyat!

Köszönjük szépen Perencsei Zsuzsának, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mail címre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top