Halfilé sajtos-paradicsomos feltéttel, sonkás szalmakrumpli-kupackákkal

2010. 10. 16.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók:

1 kg halfilé

20 dkg szeletelt sajt, lehet felesbe füstölt és natúr

5-6 db. nagyobb méretű paradicsom

só, bors, bazsalikom olívaolaj

panírozáshoz: liszt, 3 tojás, zsemlemorzsa

Elkészítés:

A halfilét besózzuk, bazsalikommal és borssal megszórjuk. 2 órát állni hagyjuk.

Bepanírozzuk lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába. Mint a rántott halat, kisütjük.

Majd egy nagyobb tepsit, amibe beleférnek a halszeletek, kikenünk olívaolajjal.

A halszeletek tetejére sajtlapokat teszünk, közé paradicsom-ékeket, ami feltartja a sajtot.

Így borítjuk be vele a halat. Tetejét megszórjuk kevés sóval, borssal és bazsalikommal.

Ezt 200 fokra melegített sütőben 10 percig sütjük.

Köret hozzávalói:

Kb. fél kg  krumpli gyufaszál vastagságra szelve

Kb. fél kg füstölt sonka, ugyanígy felszeletelve, mint a krumpli

Összekeverjük a krumplit a sonkával, megsózzuk ,borsozzuk. Kicsit hagyjuk állni.

Serpenyőben kevés olívaolajat  felhevítünk. Ebbe a krumplis-sonkás keverékből halmokat teszünk. Ellapítjuk, és mindkét felét pirosra sütjük.

Igen kiadós és finom!

Jó étvágyat hozzá!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top