Halloween: öltözz Gagának!

2010. 10. 28.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ugye nem is gondoltál rá, pedig mennyire kézenfekvő! Ha másra nem is, hát arra biztosan jó volt a Lady Gaga által felvonultatott ruhák sora, hogy most nyugodtan tudjunk belőlük válogatni e nemes alkalomból. Ha hiszed, ha nem, hiába a világhírű tervezők, a legtöbb kreációt egy kis kézügyességgel, kreativitással és némi időráfordítással szinte hajszálra pontosan elkészítheted.

Ha hiszed, ha nem, hiába a világhírű tervezők, a legtöbb kreációt egy kis kézügyességgel, kreativitással és némi időráfordítással szinte hajszálra pontosan elkészítheted. Ehhez adunk most néhány ötletet!

Bevállalósaknak

Itt van mindjárt az egyik legnagyobb megrökönyödést kiváltó szett, melyben minden kétséget kizáróan nagy sikerünk lesz! Ez a steak-ruci, amit - habár meglehetősen költséges lesz - semmiképp sem hagyhattunk ki a sorból. Hogy hány kiló hús szükséges hozzá, azt mindenki maga döntheti el, belekalkulálva saját testalkatát, illetve a "ruha" szabását is. Hiszen nem muszáj éppen olyan szabásmintát alkalmazni, mint Gaga szabója. Készíthetünk kétrészes, rövidebb, hosszabb, nadrágos, vagy akár szoknyás változatot is. Bár bevalljuk őszintén, a valóságban nem próbálkoztunk még a kivitelezéssel, de úgy tudjuk elképzelni, hogy egy zsákvarró tű és egy vastag, hússzínű cérna megteszi. A teljesebb hatás érdekében fessünk mi is a hajunkba kék és zöld foltokat, melyek jól szimbolizálják a húson lejátszódó bizonyos folyamatokat. Jó tanács: ezt a jelmezt csak akkor válasszuk, ha valami kellően jól hűtött helyre vagyunk hivatalosak, ugyanis meleg és fülledt diszkók esetén előfordulhat, hogy bizonyos idő elteltével a vendégsereg egyszer csak kerülni kezd bennünket az átható szagnak és a belőlünk szivárgó húslének köszönhetően.

Játékos kedvűeknek

Aki nem óhajtja egy elmeintézet zárkájában tölteni az estéjét, az választhat a marhahús-kombináció helyett egy szerethetőbb változatot is: öltözzön plüssállatokba. Gaga játékokhoz való vonzalmát jól mutatja, hogy ennek a szettnek két variációját is viselte már nagyközönség előtt. Bár mindkét ruha egy-egy nagy népszerűségnek örvendő figura tiszteletére készült, a kontraszt jól látható. Az egyik szett mindössze egy, ám meglehetősen rikító színnel operál, míg a másik fehér alapon a világos rózsaszíntől egészen a mélybordóig minden árnyalatot felvonultat. Bármelyik variációt is választjuk, az elkészítésben nagyon egyszerű dolgunk lesz, hiszen az otthon fellelhető plüssállatokon kívül szintén csak tűre és cérnára lesz szükségünk. Esetleg az egyszerűség és könnyen hordhatóság kedvéért választhatunk egy használaton kívül lévő bármilyen ruhadarabot, hogy a plüssöket arra varrjuk rá.

Hevesebb vérmérsékletűeknek

Aki ezt a jelmezt választja, arról joggal gondolhatjuk, hogy nem éppen a szégyellős, magát takargató fajtából való, ám az is igaz, hogy egyszerűségét tekintve nagyon is jól választott. Ehhez a darabhoz ugyanis semmi más nem kell, csak a képen is látható neylonszalagból egy kisebb adag. (A mennyiség itt is attól függ, mennyit óhajtunk magunkból eltakarni.) Ha ez megvan, egyszerűen csak tekerjük magunkra úgy, hogy a kívánt helyeken takarjon, majd húzzunk egy jó meleg kabátot, mert hétvégére mínuszokat mondanak a rádióban. Jó tanács: jó szorosan tekerjünk vagy pedig rögzítsük a szalagot valami erre alkalmas technikával, különben a férfitársadalom nagy örömére könnyen lehullhat a lepel menet közben bájainkról.

Kemény csajoknak

Ez az utolsó személyes kedvencünk, már csak ötletessége miatt is. Először is szaladjunk le a sarki boltba, vegyünk néhány diétás kólát és egy doboz cigit, majd a kóla beszürcsölésével már kezdődhet is a móka. Fogjuk az üres alumíniumdobozokat, és szépen, ügyesen, mintha csak egy fodrász veszett volna el bennünk, csavarjuk be vele a hajunkat. Ha ez megvan, kotorjuk elő a szekrény mélyéről azt az ócska tavalyi napszemüveget, és szép akkurátusan ragasszuk rá kívülről a cigarettákat. A hatásosság kedvéért egyet-kettőt meg is gyújthatunk, félig leégett állapotban még zülöttebb hatást érhetünk el. Ami a továbbiakat illeti, mindenki maga döntheti el, melyik ruhája illik legjobban a jelmez wamp jellegéhez. Mi egy megszaggatott Black Sabbath pólóra gondoltunk, szegecses bőrdzsekivel, de a képen látható nyakLÁNC sem utolsó megoldás.

 

Forrás: Popcorn



Szerző

donna.hu



Scroll to Top