Azon ma már senki nem csodálkozik, hogy az időjárás hatására megváltoznak lelki működéseink, hangulatunk és fizikai állapotunk. E jelenséggel a pszichológia külön ága foglalkozik. Jogosságát senki nem kérdőjelezi meg. Az időjárás változásaira nincs külön érzékszervünk, mégis egyesek napokkal előbb "megérzik", ha hideg- vagy melegfront közeleg.

A gyermeklélektani kutatások bizonyították, hogy az anya és csecsemő között létezik egy „rejtett” kapcsolat. Az élet kezdeti szakaszában, amikor a gyermek még képtelen megérteni az anyai szót, létezik egyfajta közlés mindkét irányba. Az anya nyugtalanságát a gyermek megérzi, még akkor is, ha nem közvetlen közelében, hanem a harmadik szobában van. No, de hova tűnik ez az érzékenység később, a gyermek fejlődésével? Azt feltételezik, hogy a beszéd, a metakommunikáció elsajátításával ez a képesség visszafejlődik, a használat hiányában elsorvad.

Feltételezik azt is, hogy az emberiség fejlődésének egy adott szakaszában megvolt, és kitűnően működött egy belső, ösztönös érzékelés. A természeti népeknél, ahol a gondolkodásnak nincs olyan széles ismereti alapja, ma is tág tere van az ösztönös megismerésnek. Náluk ezt az érzékeken kívüli észlelést még nem szorította háttérbe a ráció, a mindent ésszel, logikával, tudással való megismerés. Viszont nálunk a mindent uraló ésszerűség és tudományosság elfojtotta ezt a sajátos érzékenységet. Mindez visszakerült a személyiség ösztönszférájába, s onnan csak akkor tud kitörni, ha sikerül kijátszania a tudat és a tudattalan határán őrködő gondolkodás éberségét.

A kísérleti vizsgálatok csak megsokszorozták a kérdőjeleket. A múlt század hatvanas éveiben az egyik cseh kutató laboratóriumában leültetett egymástól néhány méterre két kísérleti személyt. Hogy közöttük semminemű kommunikáció ne legyen, egymásnak háttal ültek. Mindkettő kezének ereiben mérték a vérnyomást és annak ingadozásait.

Tudott dolog, hogy ha intenzív szellemi munkát végez az ember, a test vérellátása csökken, ám ugyanakkor megnő az agyi erek vérbősége. A cseh kutató azt tapasztalta, hogy ha az egyik kísérleti személy gondolatban számtani műveleteket végzett, kezének vérellátása csökkent. Ám ugyanez következett be a másik, neki háttal ülő és semmiféle munkát nem végző személynél. Mindez arra a jogos következtetésre vezette a kutatót, hogy az egyik személy szervezetének változásai továbbítódnak és a másik személy szervezetében is felléphetnek. De ennek mikéntjére nem találtak magyarázatot.

Létezik tehát az a bizonyos harmadik szemünk, amellyel a láthatatlan dolgokat is láthatjuk?