Első hazudozóm a főnököm volt valamikor. Nagy egy bunkó volt a lelkem. Példának okáért e szavakkal vett tőlem búcsút midőn kirúgott, és én elmaradt fizetésemet kértem: „Húzz innen a p…ba, vagy arcon rúglak!” A történtek előzményéhez tartozott, hogy kábé egy héttel korábban megjelent az irodában egy szőke, húszéves bombázó, majd egyre gyakrabban jelent meg, míg kirúgásom napján már a székemben csücsült. De aki buta cicamicák és bunkók társasága nélkül szeretné leélni az életét, az költözzön a Marsra. Itt, e Földön el kell viselnünk olykor jelenlétüket…

Főbunkó főnököm odavolt a csini lányokért. Időnként előadást tartott férfi beosztottjai számára, gáláns kalandjairól mesélt – nem éppen gáláns stílusban. Egy alkalommal egy tévés személyiségről hadovált. Története szerint kint dolgozott egy forgatáson, együtt az említett hölggyel, és ott aztán… Sokkal többet nem árult el, de érzékeltette, ő, hogy meg a helyes tévés lány…, és naponta többször is.

Az ügy kínos részlete volt, hogy én az említett műsorvezetővel együtt jártam iskolába, és nem igazán olyan lánynak ismertem meg, aki pocakos, középkorú bunkókkal osztja meg az ágyát. Ráadásul véletlenül összefutottam vele, és rá is kérdeztem, hogy ismeri-e főnökömet. Teljes tagadó válasz érkezett, és csak hosszas emlék-kutatgatás után ugrott be neki, hogy volt egy ilyen pasas egyszer egy forgatáson. A forgatásra jól emlékezett: akkor volt terhes imádott férjétől…

Valahogy úgy eshetett meg a dolog a valóságban, hogy a bunkó látta néhányszor a műsorvezetőt, és ehhez adagolta lassan hozzá saját kitalációit: beszélt is vele, sokszor találkoztak, ágyba bújtak, sokszor bújtak ágyba… Így válhatott képzeletében egy nem túl jó megjelenésű, tompa agyú pasasból menő, hódító férfivá.

Második hazudozóm szintén a főnököm volt anno. De nem volt bunkó, sőt, ő testesítette meg az elegáns úriembert, aki választékosan öltözködik és beszél. Minden nő odavolt érte. Ahogy végigsietett az irodaház folyosóján vágyakozó, ragyogó női szempárok kísérték útján. Ám lelke mélyén igen hasonlított főbunkó főnökömre: ő is többet szeretett volna mutatni és tudni magáról, mint a valóság. Ugyan nem mesélt nagyhangon kalandjairól, de elejtett félmondatokkal, szemlesütésekkel egyértelműen közölte társaságával, hogy nők tucatjai, százai fordultak meg már az ágyában.

Vesztét az okozta, hogy nem bírta a piát. Egy vállalati hétvégén több poharat emelt szájához, mint kellett volna, és hamarosan eltűnt egy szobában a személyzetis hölgyecskével. Azzal a nővel, akit mindenki csak úgy becézett, hogy Belső Mara – a belső jelző arra utalt, hogy minden pletykában benne volt, mindent tudott, és semmit nem őrzött meg magában. Egyszóval a legkíváncsibb és legpletykásabb hölgy volt a cégnél – de országos viszonylatban is az élmezőnyben végezne, ha lenne ilyen verseny.

Elbújásuk senkinek nem okozott meglepetés, végre láthattuk, hogy főnökünk tényleg teszi is, amit mond. Másnap reggel azonban Mara már a reggelinél kitálalt. A pasinak olyan kicsi a fityegője, hogy legfeljebb egy macskát tudna kielégíteni – kezdte Belső Mara a titkok megosztását, majd rátért az este történtekre. Nem tudja, hogy történt-e aktus, mert semmit nem érzett, s amikor ezt közölte a sármos főnökkel, akkor az sírva fakadt. Könnyekkel a szemében vallotta be Marának, hogy ez volt a harmadik nővel töltött éjszakája élete során, mert annyira szégyelli szerszáma méretét.

Hogy mindez tényleg így történt-e, azt nem lehet tudni, mert Marának sem kellett a szomszédba mennie egy kis túlzásért, de a lényeget mindenki megértette: helyes pasi kis fütyivel, nagy önértékelési gondokkal és ebből fakadó hazudozásokkal. Főnökünk is érezte, hogy megváltozott valami, eltűntek a ragyogó női szemvillanások, mosolyra húzódott a férfiak szája, ha valamely hódítására akart utalni. S hogy Mara meséje igaz, az hamarosan bizonyítékot nyert: főnökünk kilépett, nem bírta elviselni, hogy az első hím szerepét már nem tudja betölteni.

Harmadik hazudozóm nem volt a főnököm, nem volt sármos és bunkó sem, csak egy kedves huszonéves kisfiú. Baráti táraságunkban mindenki tudta róla, hogy két évig járt egy lánnyal, majd miután szakítottak nem volt több kapcsolata. A fiatalok szeretnek dumálni, így az is ismert tény volt, hogy két-három alkalommal feküdtek csak le – s minthogy már 24 éves volt a srác, a két-három alkalmat mindenki ugyancsak kevesellte. Ő is.

Egyszer elhívott egy sörre, és boldogan újságolta, hogy közös barátnőkkel, a Nórival összejött! Teltek a hetek, és amikor találkoztunk, mindig továbbszőtte meséjét, hogyan, mikor találkoznak, milyen vele az ágyban, milyen vele moziba menni, satöbbi… Én meg örültem a szerencséjének. A bukta persze nem váratott magára, egy este feljött hozzám Nóri. Csillogó szemmel nézett rám – értettem én ezt a csillogást, szerelmes! Így én is boldogan mosolyogtam… Egészen addig, amíg fel nem kiáltott:

Úgy örülök, hogy együtt jártok a Lacival! Állandóan csak rólad beszél, imád téged!

Köpni, nyelni nem tudtam, és kellett egy kis idő, amíg tisztáztuk a helyzetet. Lacika mindkettőnket kinevezett barátnőjének, és a másikról áradozott nekünk. Először a kacagástól meg sem bírtunk szólalni, majd elkomorodtunk. Igazán szerettük ezt a fiút, és milyen megalázó, hogy ilyen helyzetbe kényszerült. Úgy döntöttük, hogy meghagyjuk hazugságában, úgy tettünk, mintha semmit nem tudnánk. Jól tettük, mert hamarosan megérkezett életébe a nagy ő, egy lány, akit feleségül vett és azóta négy gyermeket nevelnek együtt. Talán éppen azzal segítettünk neki, hogy látszólag elhittük meséjét, ettől megerősödhetett az önbizalma, és végre képes volt nyitni más lányok felé is. Ki tudja?

Végezetül negyedik kedvenc hazudozómról pár szó. Szintén fiatalkori társaságunkhoz tartozott egy rém ronda fiú. Kövér volt, büdös, viszont remek humora volt. Egyszer náluk tartottunk összejövetelt, és mindenki elment, csak ketten maradtunk. Már hajnali három óra felé járt, így megkérdeztem, hogy ott aludhatok-e. Nem volt szokatlan kérés, többször aludtunk egymásnál, ráadásul egy háromszobás lakásban lakott.

Hetek múlva jutott vissza hozzám a hír, hogy mi történt azon az estén. Megtudtam, hogy lefeküdtünk, sőt, nagyon jó volt. Mit tehet az ember ilyen helyzetben? Hívjak mindenkit félre, és magyarázkodjak egyenként? Talán nem is hinnének nekem – le akarom tagadni, hogy a csúfsággal voltam, gondolnák. Így feküdtem le egy fiúval, akivel nem feküdtem le soha…

Kapcsolódó anyagok: 

$$164$$