Hogyan fejleszthető az emlékezet?

2008. 10. 19.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A megszállott sportrajongók például bámulatos pontossággal emlékeznek évekkel ezelőtti meccsekre is. A nagy bridzselők, pontosan megőrzik emlékezetükben a régi játszmákon adott liciteket. Ha valaki fontos nekünk, könnyebben megjegyezzük a nevét, arcára évek múlva is tisztán emlékszünk.

Minél többet megismerünk abból, ami érdekel bennünket, annál könnyebb az új információ begyűjtése. Számunkra unalmas dolgok könnyen elszállnak a memóriánkból.

Az emlékezet azonban fejleszthető. Az egyik előfeltétel, hogy az ismeretszerzésre figyelnünk, koncentrálnunk kell. Ezután az új információt hozzákapcsoljuk valamihez, amit már ismerünk, s végül gyakoroljuk az alkalmazását.

Mivel mindenkinek más az elmeműködése, érdemes többféle memóriafejlesztő módszerrel is megpróbálkozni.

A rímelés sokat segíthet például a gyerekeknek a szorzótábla megtanulásában. (Hatszor hat harminchat, mennyivel könnyebben megjegyezhető, mint a kilencszer hét hatvanhárom).

A hónapok hosszúságát jelképezheti egymás mellé rakott, ökölbe szorított kezünk, ahol az ujjak a hosszú, az ujjközök a rövid hónapok.

A kulcsmódszer főleg az idegen nyelvek tanulásában hasznos. Lényege, hogy egy új idegen szóhoz hozzárendelünk egy hasonló hangzású magyar szót, hogy megkönnyítsük annak későbbi előhívását.

Az elszigetelt információtöredékek könnyen elvesznek. Ha azonban két vagy három csoportot alkotunk a megjegyzendő dolgokból, sokkal többre mehetünk.

Egy kísérlet során, száz szókártya szavait kellett felidézni. A szavakat könnyebb volt megjegyezni, ha csoportosítással próbálkoztak. Egyes pszichológusok úgy vélik, hogy a hosszú távú emlékek sohasem vesznek el. Ez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy minden arcot, nevet, eseményt akkor hívunk elő, amikor akarunk, csak mert egyszer a múltban rögzült bennünk. Lehet, hogy az emlék valamilyen különleges körülményhez kapcsolódik, s ha ezt nem tudjuk felidézni, szembe találjuk magunkat a „nyelvemen van” jelenséggel, amikor a kapcsolatot majdnem létre tudjuk hozni, de aztán mégsem sikerül.

Forrás – A lélek és az értelem abc-je.

A következő részben apró trükkökről olvashattok, amelyek segítik az emlékezést.

Kapcsolódó anyagok:

$$1558$$

$$1526$$

$$1660$$ 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top