Nagyon nehéz gyerekkorom volt, és hamar felnőtté kellett válnom, de nem sejtettem, hogy a folytatás rosszabb is lehet.

15 éves korom óta dolgozom, mindig magamról gondoskodtam. 18 évesen kerültem össze a párommal, akivel mai is boldog házasságban élünk. De a boldogságot nagyon sokszor sötét felhők zárják el előlünk.

Nyolc hónapos volt első gyermekünk, amikor anyám utcára rakott minket. Hiába próbáltunk segítséget kérni a helyi szervektől, a válasz az volt, hogy vagy találunk valami megoldást, vagy viszik a gyereket. (Öt év múlva világosítottak fel bennünket, hogy nem kellett volna kiköltöznünk a lakásból).

Vidékre menekültünk, ahol vettünk egy házat amiről ki derült hogy se a vizet ,se villanyt bevezetni nem lehet. Mivel nagy volt a távolság, mindketten elveszítettük az állásunkat. Megbírkóztunk vele, ha nehezen is. Férjem elveszítette édesanyját, rá egy évre a nagymama ment el. Amíg a temetésen voltunk kirabolták a házat és mindenünket elvittek. Rohantunk a bankhoz ahol még a vásárláskor biztosítást kötöttünk. Közölték velünk, hogy a biztosítás nem érvényes, mert felbontották a szerződést a biztosítóval és különben sincs a házban riasztó.

Mindent kezdhettünk elölről. Közben megszületett második babánk is. Nem sokára kiderült, hogy a ház életveszélyes: egy nagy esőzés után kidőlt az egyik fal fele, mert az előző tulaj egy emésztőt ásott a ház alá. Segítséget ekkor sem kaptunk. Albérletről albérletbe költöztünk, férjem alkalmi munkákat tudott csak vállalni. Harmadik babánk születése után vissza jöttünk pestre. Egy jó ideig itt is albérletben laktunk, de legalább férjem eltudott helyezkedni.

Örültünk, hogy végre kezdünk egyenesbe jönni, amikor is egy iskola érettségi vizsgálaton kiderült, hogy lányunkkal valami gond van. Vizsgálatok, konzíliumok, műtét rohangálások és nem tudták mi a baj, csak azt, hogy nem tudnak segíteni. pontos diagnózist egy Amerikai genetikai labor állította fel: olyan betegségben szenved ami sehol a világon nem gyógyítható, és nagyon ritkán fordul elő. Izom és ideg sorvadás, ami még több más betegséggel is társul.

Egy világ omlott össze bennünk. Mivel a gyerek csak autóval szállítható – buszra felszálni nem tud és a gyaloglás is gyorsítja a sorvadást – férjem maradt otthon vele . Én éjszakában dolgoztam. Lassan megint elkezdtünk rendeződni, egyenesbe jönni. Boldogok vagyunk, mert a gondos odafigyeléssel és az értelmetlen műtétek elhagyásával lányunk még mindig köztünk van. Persze azt sosem tudjuk elfelejteni, amit az orvos mondott a klinikán: vele minden nap egy ajándék.

Mindezek mellett úgy éreztük, végre sínre került az életünk, tervezgettünk. Férjem is dolgozni kezdett nappal, én pedig állandóan az éjszakában nővérként. Egy éve megint beütött a baj: elindult egy lavina, és nem tudjuk mikor lesz vége. Szív problémák miatt betegálományba kerültem. Egy hónap múlva műtőasztalon feküdtem egy méhdaganat miatt. Decemberben pedig kitört rajtam az asztma. Munkahelyemen közölték: felvettek valakit a helyemre. Teljesen összeomlottam. Megállapították, hogy bourn-out syndrómám van.

Néhány napja kaptam meg az orvosi szakvéleményezést: nyugdíjra ugyan nem vagyok jogosult, de a szakmámtól eltiltottak. Keressek olyan munkát, ami pszichésen nem ártalmas. Az adósságaink csak nőnek, lányom állapota lassan de romlik, a munkámat elveszítettem. Most hogyan tovább ? Köszönöm, hogy leírhattam e sorokat. Nagyon el vagyok keseredve. Több, mint tizenöt évig dolgoztam nővérként, segítettem ahol tudtam, és most minden elveszett. Van kiút?