Hoppá! Ki viseli a szoknyát?

2010. 09. 15.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Nehéz eldönteni mostanság, mi női és mi férfi ruhadarab. Ugyanis aki akarja, az viseli. Legalábbis kedvenc divattervezőink úgy döntöttek, szabad utat adnak férfi vevőiknek, és azok eldönthetik: egy szoknya vagy egy nadrág lesz a kiválasztott.

Ha valaki beleássa magát a divat történetébe, akkor jó pár olyan példát fog találni, ahol a nő mellett a férfi is valamilyen szoknyaszerűséget hordott. A jelenkorban is találkozhatunk ilyen esetekkel, igaz, nem Európa utcáin, sokkal inkább a keleti népeknél.

Nem is olyan régen, körülbelül a 60-as években a férfidivat nagy átalakuláson ment keresztül. A szoknya még nem szerepelt az étlapon, azonban a hosszú haj és a virágmintás ingek virágkorukat élték. Valószínűleg ekkor kezdődött el az is, hogy egyre több olyan holmi jelent meg, amely kicsit nőiesebb volt, de igyekeztek a férfiak igényeit is kielégíteni. Szóval ott tartottunk, hogy az ülep nélküli darab teret hódít. Nagy újdonságnak mondjuk, nem számít, de azért Armani, Rei Kawakubo, vagy éppen Kenzo nagy ötletnek találta a férfiak szoknyába öltöztetését.

Ez után a felfedezés után a punkok és a rockerek előszeretettel viselték, valószínűleg ezzel is növelve polgárpukkasztó tevékenységüket. A Guns N' Roses frontembere, Axl Rose is szívesen lépett szoknyában a színpadra.

 Axl Rose...  ...és más rockerek is használták.

Néhány évvel ezelőtt Marc Jacobs elevenítette fel a férfiaknak szabadságot adó ruhadarabot, amivel nem kis port kavart azok szemébe, akik nem bírják az extrémitást. Miután újra leporolta a férfiszoknyát, nagyon sokáig nem is tudott megválni kedvenc darabjától, a szinte már hozzánőtt fekete lapszoknyájától.

Azonban Marc Jacobs színpadra lépése a férfiszoknya-viseletben szinte semmi, ha meghalljuk azt a nevet, hogy Jean-Paul Gaultier. Ugyanis a francia tervező annyira mániákusan vonzódik a lenge ruhadarabért, hogy ahol csak tudott, felszólalt mellette. 2003-ban végül is fanatizmusát abban élhette ki, hogy a Metropolitan Múzeumban megnyílt férfiszoknya-kiállítás fő szponzorálója lett. 

Azt hiszem, ez a férfiszoknya-divat elég rázós téma. Nem vagyok éppen maradi, de ha feltennék a kérdést, hogy öltözzön-e egy férfi szoknyába vagy sem, őszinte leszek, nem tudnék rá válaszolni. A legtöbben szerintem úgy vannak ezzel, hogy bárki felveheti, máson nagyon jól áll....

 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top