Idegbajos brókerek kulisszatitkai

2010. 10. 12.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Megmondom őszintén, sosem volt erősségem a közgazdaságtan vagy a drámai tőzsdesztorik megértése, ezért némi fenntartással ültem be a Tőzsdecápák 2 című produkcióra. A gyanúm némileg beigazolódott, de úgy érzem, nem csak bennem van a hiba, a film ugyanis, egy idő után  pár jól sikerült poéntól, valamint jelenettől eltekintve száraz szám- és pénzügyi magyarázatok zavaros halmazává vált.

A cselekmény találó módon 2008-ban veszi kezdetét, vagyis a gazdasági válság kapujában. Érdekesnek ígérkezik a pénzügyi krízis elindulásának bennfentes szemlélése és a brókerek izgalmasnak látszó világának bemutatása. De kit akarok becsapni? Csakhamar kiderül, hogy legtöbbünket csöppet sem izgat a kapzsi fel-alá rohangáló vagy ordibáló öltönyös kupac, és legkevésbé sem tudok azonosulni a milliárdokból néhány milliókat vesztő tőzsdegurukkal.

A történet a börtönből szabadult Gordon Gekkoval (Michael Douglas), a bekasznizott Wall Street-i exbrókerrel, valamint egy elvont filozofikus értekezéssel veszi kezdetét. Majd egyből az égbenyúló felhőkarcolók számítógéppel és táblázatokkak teli helységeiben találjuk magunkat, ahol buzgó főhősünk, Jacob (Shia LaBeouf) osztja az észt fiatal kora ellenére a tőzsde nagyágyúinak.

Gordon elsődleges célja, hogy visszakerüljön a játszmába (ahogy ő hívja), és elnyerje lánya, egyben Jacob menyasszonya, Winnie (Carey Mulligan) bocsánatát. A fiatal pénzügyi zseni és Gekko szövetséget köt, nemcsak a családi béke, de egy kockázatos vállalkozás kedvéért is. Jacob előző mentora ugyanis rejtélyes halált halt, amit a fiú nem hagyhat szó nélkül.

A szorgos számolgatás, Wall Street-i spekulációk és a válság zűrzavarának közepette persze belecsempésztek a készítők egy-két érzelmektől csöpögő jelenetet is, melyekben a bambiszemű Carey Mulligan kapkodja könnyes tekintetét apja és a munkamániás szerelme között állandóan.

A film jól indult és ígéretesnek tűnt, de túl sok lett egy idő után a gazdasági zsargonból, a történeti szál pedig ellaposodott. Persze, tartogat még fordulatot a produkció végére Oliver Stone, a rendező, mégis nagyobb élvezetet nyújtott volna ez a két óra egy kicsivel több izgalommal. A vásznon Susan Sarandon is tiszteletét tette egy kisebb szerep erejéig, Micheal Douglas alakítása pedig szinte mindenért kárpótol.

A filmet azoknak ajánlom, akik érdeklődnek a brókerek nyughatatlan világa iránt, szerették a tőzsdecápák első részét, vagy tagjai a Michel Douglas rajongóklubbnak.

Forrás: www.divat.hu



Szerző

donna.hu



Scroll to Top