Idegesítesz drágám

2010. 02. 08.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Persze eddig is töltöttük el közös éjszakákat és nappalokat, de huzamosabb ideig még nem laktunk együtt. Ilyenkor merülnek föl azok a kis szintre észrevehetetlen problémák, amik igen is kihívást jelentenek. Eddig nem kellett kompromisszumokat kötni a lakással kapcsolatban, az a fogkefe és alsó elfért akárhol. De most már problémát jelent, ki melyik oldalon alszik, hova legyen elhelyezve az intim betét, és persze hogy miért jobb a használt zokninak a szennyesládában, mint az ágy mellett a földön.

Rendmánia? A férfiak egy része nem foglalkozik olyan dologgal, hogy hol a helye a zokninak, elmosogasson maga után, ne hagyja a félig megrágott szendvicset a szobában. Az még nem rendmánia, ha a párja kizavarja helyére tenni az általa használt dolgokat. Ha ismerjük a párunk igényeit, ezt gyorsan ki lehet küszöbölni, hisz egy tányér vagy pohár elmosása csupán pár másodperc a használat után, viszont a hegyekben álló mosatlannak már nagyobb az időigénye. Ha a másik fél lakásába, házába költözünk azért vigyázzunk arra, hogy a megszokott környezetét ne akarjunk egyből megváltoztatni. Tisztában lesz ő is azzal, hogy a másik cuccainak is kell hely, hogy már közös a laktér, de nem muszáj egy csapásra idegenné tenni számára a szobákat.

Mire figyelmeztetnek ezek az apróságok? Talán arra, hogy mindenki más, így párunk is rendelkezik saját személyiséggel, aki úgy érzi jól magát, ahogy van. Viszont ez nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül kell hagynia a másik szokásait és elvárásait. Itt is él, mint minden párkapcsolati témában, hogy engedni kell néha. Nem leharapni a pasi fejét, ha az ágy bevetetlen marad, és nem nyaggatásnak venni a gyengébbik nem kérését, hogy tisztítsa ki azt a lefolyót, ha már a szőre eldugította. Persze természetünk is befolyásoló tényező, két erős akarat mellett a csipkelődések állandóvá válhatnak. Ahol véget ért már a dominancia harc, és valamelyik fél úgy kerül ki győztesként, hogy a másik ezt nem bánja, akkor ott sem lesz különösebb gond. Csupán abban az esetben, ha az alul maradt fél sérelmezi pozícióját. A legjobb megoldás, ha egyenrangúként viselkednek a félek, és megbeszélik, ki mit szeret, nem szeret. Ha mind a kettő tesz a másik kedvéért, abból baj nem lehet.

Pár szemöldökráncoló megjegyzés:

- A szennyest megint nem raktad ki, ezért nincs egy tiszta ruhád sem, amit felvehetnél.

- Kedvesem, borotválkoznod kellene, mert az arcszőrzeted már-már elviselhetetlen.

- Kincsem imádom a lábaid, de a szőr az mehetne róla.

- Ha csak tévét nézel, nem vinnéd ki a szemetet?

- Kedvesem az alsónadrágod életre kelt!

- Köszönöm, vettél a boltban mindent, ami nem kell.

- A lefolyó eldugult a szőrödtől.

- Gyere, beszélgessünk kicsit.

- Csukott szájjal kellemesebb az étkezés, nem?

- Az orrszőröd elvonja a figyelmem.

- A fiúk helyett tölts velem egy szombat estét kettesben.

- Jé, a feneked nyomát átvette az új kanapé 1 nap alatt.

- Olyan más vagy ma, hajat mostál?

- Drágám, a talpamba állt megint a levágott körmöd.

- A légfrissítő azért van a mellékhelységben, hogy használd.

- Torma Tímea -



Szerző

donna.hu



Scroll to Top