– Hét év után újból lemez. Miért vártál ennyi időt?

– Nem vagyok, soha nem is voltam naprakész, trendi énekesnő, aki minden évben, ha kell, ha nem, lemezt csinál csak azért, hogy meglegyen az évi termék. Bár „ezer” lemezen közreműködöm különböző szerepekben, eddig csupán pár szólólemezt készítettem. Úgy vélem, a kevesebb, több. Szeretnék olyan lemezeket csinálni, melyek valóban értékállók, nem az aktuális trendeket követik. A mai világban divat az egyszer hallgatható és eldobható lemez, én tartom magam az elveimhez. Nekem ez fontos. Az, hogy miért éppen hét év után, nem tudom… nem számítottam ki, voltaképpen most jött össze.

– Mi? Mármint műfaját tekintve?

– Ez egy feldolgozás-lemez, amire mindig is vágytam. Persze, ilyenkor azzal szoktak előjönni, hogy más tollával ékeskedik, nem saját anyaggal jön elő. Mivel a saját megtörtént, ezzel nem lehet vádolni.

 – Mintha jelentősége lenne a múltba nézésnek. Úgy érzem…

– Igen… a lemezkészítés közben döbbentem rá, hogy az albummal húszéves énekesi pályafutásomat ünneplem.

– Hogyan választódtak ki a dalok?

– Ezeken a dalokon nőttem fel. Mint tizenhat éves erdélyi kislány, a kőkemény Ceausescu -rendszerben a tiltott magyar dalokat hallgattam. A magyar könyvekkel együtt ebben merült ki a gyerekkori lázadás. Mint gyémántokat, úgy őriztem ezeket a bakelitlemezeket. Ezért aztán a mélyen belém ívódtak a nagygeneráció, az Edda-, a Piramis-, az LGT-, az Omega- és a többi zenekar dalai. Lemezem tehát kétszeres ünnep: a sajátomé és a kedvenceim előtti tisztelgésé.

A lemezt Szekeres Tamás és Kicska László készítették. Mind ők és persze Ildikó garanciák arra, hogy remek lemez született. Ezek a rockballadák örök slágerek maradnak, a közönség mindig szívesen hallgatja a régmúlt dalokat, főleg ha egy olyan nagyszerű énekesnő, mint Keresztes Ildikó öltözteti új köntösbe.