Habár felnőttkorunkra elfelejtjük, mindannyian játékos gyermekek voltunk. Nem iskolapadban szereztük meg első tapasztalatainkat a világról, hanem a szó szoros értelmében játszva jutottunk hozzájuk.

A játék ugyanis érdekes, leköt minket, szórakoztat, egy szóval: jó móka. A csecsemők, ksbabák ugyan még nem Monopolyznak, de bizony már ők is játszanak. Rázzák a csörgőt, egymás után százszor is meghúzzák a kiságyuk felé helyezett mobiljátékot, folyton eldobják a macit, és vég nélkül ismételgetik ugyanazt a hangot. Mi ezt nem mindig találjuk szórakoztatónak, de nekik az. Miközben rendkívül jól érzik magukat, az ismétlés útján tanulnak, fejlődik közben a mozgásuk, az érzékszerveik és kezd némi sejtésük lenni arról, hogy vannak tárgyak, amik hangot adnak, na meg persze valamiért mindig a padlón kötnek ki, ha eldobjuk őket.

Aztán olyan 2,5-4 éves kor körül már a játékuk elkezd színesebbé válni. Valóságos fantázia- és értelemrobbanás következik be. Ebben a korban kezdenek el szerepjátékokat játszani. Újraalkotják a nap folyamán átélt tapasztalataikat, élményeiket. Ne csodálkozzunk hát, ha a doktor nénitől hazaérve a gyermek kedvenc macija is szurit kap…

Ebben az időszakban változhat egy kartondoboz pillanatok alatt gáztűzhellyé, a fakanál mikrofonná, a pléd királyi palásttá. Mondhatni, annak, hogy egy-egy tárgy mivé válik, valóban csak a fantázia szabhat határt.

Mindez kiegészül azzal is, hogy a gyermeki játékban a konstruktivitás, alkotás is megjelenik. Az építőkockából hamar felépül a ház (vagy valami olyasmi), a párnákból erőd alakul. Nagyobb és ügyesebb gyermekek már a mosószeresdobozra ablakot, ajtót vághatnak (szülői felügyelet nélkül sose adjunk nekik ollót, éles szerszámot!), papírból babaruhát készíthetnek, és még sorolhatnánk. Az így elkészített játékok pedig belefolynak szerepjátékukba.

Csodálatos, elvarázsolt időszak ez gyermekünk számára, ne maradjunk ki mi se belőle! Merüljünk el gyermekünkkel a játékában, játsszuk azt, hogy… vásárlók vagyunk, lovagok, orvosok, királylányok, hős paripák…

Feszengünk, furcsán érezzük magunkat? Ne foglalkozzunk vele, gyermekünk előtt nem kisebbíti a tekintélyünket. Sőt, szorosabbá, stabillá teszi a kapcsolatunkat, jobban megismerjük csemeténket, egy időre elfeledhetjük gondjainkat, bajainkat és végül, de nem utolsósorban gyermekünk fantáziája, kreativitása is fejlődik, valamint a játék során gyakorolja a szociális interakciókat, a beszédet, javul a mozgáskoordinációja. Szóval, ha legközelebb elhangzik, hogy „Játsszuk azt, hogy…” – ne ellenkezzünk, merüljünk el mi is az önfeledt játékban!