Jézus nyomában

2009. 01. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Szépművészeti még 2006-ban, a centenáriumi évében egy különleges kamara kiálltás-sorozatot indított el, amely keretében a világ legnagyobb és legrangosabb múzeumainak gyűjteményéből válogatva mutatott be nálunk eddig még nem látott mesterműveket. A Géniuszok és remekművek kamara-kiállítás sorozat célja, hogy egy-egy jól ismert festőt más megközelítésből ismertessen meg a nagyközönséggel, egy-egy témát pedig rendhagyó módon járjon körbe. A Jézus nyomában című kiállítás e nagy sikerű sorozat folytatása.

A spanyol festészet egyik legkorábbi jelentős alakja a görög származású Domenikos Theotokopoulos, akit már itáliai tartózkodása idején csak „a Görög” néven (Il Greco), majd a később spanyol névelővel kiegészítve, El Greco elnevezéssel jegyeztek fel kortársai. Domenikos Theotokopoulos 1541-ben a Kréta szigeti Candiában született, és pályája kezdetén bizánci ikonfestészeti stílusban kezdett festeni. Korai alkotásai közül csupán néhányat ismerünk, de a kréta-bizánci ikonfestészet hatása El Greco festészetében élete végéig jelen volt, néhol témaválasztásban, máskor kompozíciós formák megteremtésében kötődött a gyökerekhez. A mester 1566-ban települt át Velencébe, ahol néhány évig Tiziano műhelyében tanult. Itt a korábban kisalakos, kisméretű fatáblákra dolgozó ikonfestő a Velencében megszokott, nagyalakos festészeti stílusban kezdett alkotni.

A velencei kortársak közül – Tiziano mellett – a velencei cinquecento mesterei hatottak az ifjú krétaira, aki aztán 1570 őszén Rómában telepedett le. Itt különösen Michelangelo művészete nyűgözte le. El Greco valószínűleg egy rövid időre Rómából visszatért Velencébe, majd dokumentumok szerint 1577-től 1614 tavaszán bekövetkezett haláláig Spanyolországban élt.

El Greco Spanyolországban nem a királyi udvar, hanem az egyház megrendelésére festette műveit, ezért alkotásainak túlnyomó többsége vallási témájú, különösen az Újszövetségi történetek, Jézus és tanítványainak ábrázolása vált gyakorivá.

A kiállítás középpontjában lévő, a Pradóból érkező Evangelista Szent János című festmény a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében lévő Szent Andrást, valamint a Szent Jakabot ábrázoló képpel kiegészítve El Greco apostolábrázolásait mutatja be. A kölcsönzött alkotás ikonográfiája alapján alkalmas arra is, hogy a másik két festménnyel együtt megidézze a mester középső és kései korszakában festett apostol-sorozatait. El Greco alkotásai mellett a kamaratárlaton olyan nagy itáliai mesterek – Tintoretto, Paolo Veronese, Jacopo Bossano – művei szerepelnek, akik erősen hatottak a krétai születésű festőre, különös tekintettel a Krisztus követőit és tanítványait, valamint a szenteket ábrázoló művekre. A kiállításon látható, El Greco által festetett Bűnbánó Magdolna szintén a velencei tartozódás alatt, Tiziano műhelyében szerzett tapasztalatok nyomait viseli magán. A tárlat elején kiállított néhány 15-16. századi kréta-bizánci alkotás a mestert ért korai hatásokat mutatja be, míg a Michelangelo-i ihletést egy festmény-másolattal, illetve egy márványrelief bemutatásával érzékelteti a tárlat. A kiállításon látható Marcantonio Raimondi neves metsző Raffaello rajzai alapján készített apostol-sorozata, amelyek az El Greco-i apostol-sorozatok előképeinek tekinthetők. A kiállítás, installációs elemként, több El Greco alkotást is felidéz, segítve ezzel azt, hogy az El Grecot ért hatásokról a látogatók a lehető teljesebb képek kapják.

A kamara kiállítás február 5-ig látható.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top